Pont Te Kellesz Ifjúsági Információs Pont, Eger
Pont Te Kellesz Ifjúsági Információs Pont
Betűméret állítása:

Pont Te Kellesz Ifjúsági Információs Pont

Közép-európai keresztény találkozó Budapesten

 Közép-európai keresztény találkozót tartanak július 7. és 10. között Budapesten a Tüskecsarnokban. A rendezvény kiemelt célja a fiatalok megszólítása, ezért szerveztek a részt vevő országoknak foci- és röplabda, valamint sárkányhajó versenyt. Bővebb információkért katt ide!
2016-06-28

Szent Márton találkozó

2016-06-24

Megnyíltak az Erzsébet-tábor 2015. évi pályázatai

A táboroztatás kiemelt jelentőséggel bír az Erzsébet-program jövőjét illetően, így a gyermekeknek kiírt idei pályázatok is megnyíltak honlapunkon: az Erzsébet-tábor pályázatokra – a Tavaszi és Őszi kirándulásokra valamint a nyári táborokra – január 19-től lehet jelentkezni. A gyermekek a tavalyihoz hasonlóan
2015-01-21

15. Educatio Kiállítás

Több mint 100 kiállító és 30 000 látogató, szinte valamennyi hazai felsőoktatási intézmény standja és a legújabb oktatási fejlesztések, taneszközök, módszerek!Immár 15. alkalommal, ezúttal három napon keresztül várja a látogatókat az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás: a középiskolás diákokat, szülőket, pedagógusokat,
2015-01-21

"Másokról szól" - társadalmi felelősségvállalási pályázat egyetemistáknak

Idén negyedik alkalommal indítja útjára a PwC „Másokról szól" elnevezésű társadalmi felelősségvállalási pályázatát, aminek elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet a társadalmi felelősségvállalás fontosságára, valamint lehetőséget biztosítson a témakörben aktív hallgatók számára egy általuk kidolgozott társadalmi felelősségvállalási projekt gyakorlati megvalósítására. A
2014-11-04

Partnereink:
2017-11
Ke Sze Csü Szo Va
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930