Párválasztás kontra a szülők véleménye - téma hozzászólásai
Pont Te Kellesz Ifjúsági Információs Pont
Betűméret állítása:

Párválasztás kontra a szülők véleménye


Létrehozta: era
Biztosan mindenkinek számít a szülei véleménye az élet sok területén és ebből a párválasztás sem kivétel. Hogyan találjuk meg a megfelelő mértékét annak, hogy a szüleink véleményét beépítsük e vagy se a saját életünkbe?

kecskes laszlo
2014-01-10
Kedves Joco85!

Nem tudom, hogy milyen idős vagy, ha a „joco85”-ből a „85”, a születési évszámodat jelöli, akkor gondolom nem vagy már tini, sőt a harminchoz közelebb vagy, mint a húszhoz. Ha tehát tényleg nem vagy már tini, akkor ebben az egész szituációban az az első dolgod, hogy tudatosítsd magadban, hogy a szüleidet tisztelned kell és meg is kell hallgatnod a véleményüket, sőt hallgathatsz is a véleményükre, DE a döntés, hogy kivel jársz, az csak és kizárólag a te döntésed lehet. Nem dönthetnek a szüleid helyetted. Ezt figyelembe véve természetesen azért mindenképpen meg kell próbálni a lehető legzökkenőmentesebben megoldani az esetlegesen ellentétek elsimítását.
Ilyen esetben azt kellene tenni, hogy a két felet külön-külön egy kicsit egymáshoz kellene szelídíteni. Ezt azzal lehetne kezdeni, hogy először is mindkét félnek a másikról egy előzetes, pozitív képet kellene festeni. Természetesen ez nem kell, hogy hazugság legyen, hanem pl. a szüleidnek mesélj, a barátnőd előnyös tulajdonságairól, és barátnődnek is mesélj a szüleid pozitívumairól.
A második lépés pedig, hogy ezzel együtt a szüleidnek finoman utalgass, hogy a párodnak van egyfajta stílusa, ami nem biztos, hogy elsőre elnyeri az ő tetszésüket, de attól még a barátnőd nagyon kedves, jófej és értékes lány, és majd ők is idővel meglátják, hogy ez tényleg így van.
A barátnődet is készítsd fel az első találkozásra. Beszélj neki sokat a szüleidről, hogy ők mit szeretnek, meg milyen az ideáljuk, és mintegy bizalmas, „cinkos” együttműködés részeként kérd meg, hogy legalább az első találkozás idejére próbáljon meg egy kicsit finomítani a stílusán, akár beszédében, akár a külsőségekben. Persze emellett mindig biztosítsd a barátnődet, hogy ez nem miattad kell, mert te tényleg úgy szereted őt, ahogy van. Csak a jó benyomás és a hosszú távú jó kapcsolat érdekében kell egy kicsit konszolidálódnia. Ha a barátnőd is igazán szeret téged, akkor biztosan megérti ezt, és próbál egy kicsit alkalmazkodni.
No hát ez lenne a lényeg: közelíteni a két felet egymáshoz.
Aztán hogyha mégsem sikerül annyira jól az első találka, akkor sincs minden veszve, a szülők is képesek sokat változni és változtatni az álláspontjukon, és ez abból falad, hogy remélhetőleg jobban szeretnek téged, minthogy ne tudnának egy kicsit lazítani konzervatív stílusukon. És ha igazán szeret a barátnőd, akkor biztosan ő is mindent megtesz, ami tőle telik, hogy jól kijöjjön a szüleiddel.
Remélem tudtam segíteni!
Ha bármi további kérdésed van, nyugodtan írj!
Sok szerencsét addig is és minden jó!
Üdv: Laci


Halihó! Egy olyan problémám lenne hogy megismertem egy lányt, pontosabban már járunk egy ideje és még nem mutattam be szül...
joco85
2014-01-07
Halihó!

Egy olyan problémám lenne hogy megismertem egy lányt, pontosabban már járunk egy ideje és még nem mutattam be szüleimnek, és itt jön a problémás dolog. Az otthoniakat elég konzervatívnak mondanám, barátnőm viszont igen laza csaj, értve azt ez alatt hogy szabadszájú sokszor, kicsit nyers is a modora mondjuk meg hát piercing is van az orrában. Anyumék meg hát..hogy is mondjam nem tudom mennyire tudnák elfogadni, fenntartásokkal kezelnék az tuti. De szeretem őt, hosszú távra tervezek szóval muszáj leszek ezt valahogy elsimítani, csakhát ötletem sincs hogyan kéne.
kecskes laszlo
2013-04-16
Kedves Erika!

Nyilván a kérdésed feltevése óta már tovább folytak az események, ezért elnézésedet is kérem, hogy nem válaszoltam gyorsan, de talán még mindig aktuális a dilemmád.
Először is örülök, hogy egy ilyen helyes fiúval sikerült összejönnöd, bár nem tudom, azóta hol tart az ismerkedésetek, kapcsolatotok.
Akár milyen szemszögből (józanparaszti, mentálhigiénés, fejlődéslélektani, erkölcsi, vallási) is közelítjük meg a dolgot csak azt tudom mondani, hogy remélem amikor az Édesapád megismeri ezt a fiút, akkor átlát majd a külsőségeken és meg fogja kedvelni ennek a fiúnak az egyenes jellemét; sőt ezen is túllátva a lányának a tényleges boldogságát akarja majd, a saját idealisztikus elképzelései helyett.
Persze volt olyan világ, amikor az apa döntötte el, hogy kihez adja oda a lányát, de egyrészt ez a világ már rég letűnt, másrészt meg akkor is legelsősorban a vagyon, a rang, nagyon másodsorban a jellem, és csak legeslegutoljára a küllem jött szóba. Természetesen egy apa most is kifejtheti a vágyait, álmait, elképzeléseit és legfőképp a jó tanácsait a lánya párválasztásával kapcsolatban, de még jobban teszi, ha megbízik a saját jól megnevelt lányában, és hagyja, hogy hadd döntsön szabadon, mindenféle nyomás és befolyás nélkül. Nyilván ha a lány egy könnyelmű, züllött, céltalan férfiba zúgott bele és épp hozzá akar menni, akkor minden normális apa megpróbál megtenni dolgokat azért, hogy a lányát jobb belátásra bírja. De furcsállnám, ha a te Édesapád, csak azért mert ez a fiú kicsit fiatalabb és nem egy dalia izompacsirta, nem fogadná el őt. De nyilván ha ő így gondolja, akkor szíve joga. Bár ebben az esetben mélyen megkérdőjelezhető, hogy akkor most ő kinek is a boldogságát akarja, a sajátját vagy a tiédet… Nem neki kell férjhez mennie ahhoz a fiúhoz… Érted. :-)
No de most lássuk: mit tehetsz te?
Nagyon szép dolog, hogy ilyen nagyon szereted a szüleidet és, hogy ennyire adsz a véleményükre, meg hogy ilyen nagyon betartod a 4. parancsolatot, de ettől még fontosabb lenne, hogy tényleg saját lábadra állj minden féle szempontból, de elsősorban az életdöntések szempontjából. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem kellene kikérned a szüleid véleményét, de a vélemény az vélemény, és nem utasítás vagy parancs, a véleményt nem kötelező elfogadni.
Emlékszel, a korábbi beszélgetéseinkben is már szó volt a szülőktől való természetes leválásról, amely elengedhetetlen része a felnőtté válásnak. Ahogy a kismadarak is megtanulnak repülni és egyszer végleg kirepülnek a fészekből, úgy a fiatalnak is mindenféle értelemben ki kell repülnie előbb utóbb. Ez az élet rendje. Azt hiszem túlzás nélkül elmondható az az általános tény, hogy aki legkésőbb 30-35 éves koráig nem „repül ki” a családi fészekből, az mind valamilyen patológiás élethelyzetbe kerül, mert egészen egyszerűen nem természetes az, hogy a szülőknél marad akár tényleges, akár csak lelki értelemben. Mert ekkor egy káros összenövés, egy káros szimbiózis alakul ki, ami nem kibontakoztatja az ifjú életét, hanem megfojtja. Rengeteg házasság megy úgy tönkre, hogy a házas felek közül valamelyiknek nem sikerült lelkileg leválnia a szüleitől, és ezért a szülők közvetetten irányítják a házasságot, ami egyenes út a házasság felbomlásához. Láttam ilyet a saját rokonságomban, láttam ilyet ismerősöknél, és a lelkigondozói képzésen is volt, hogy kifejezetten ilyen eseteket tanulmányoztunk. Nem véletlen az ősi mondás: „Ezért a férfi (vagy akár a nő) elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy testté lesznek.” (Ter 2,24)
Miért mondom ezeket? Nem riogatni akarlak, csak bátorítani, hogy igenis állj a saját lábadra, légy bátor, és tarts ki. Ne félj attól, hogy esetleg egy kicsit konfrontálódni kell a szüleiddel, apukáddal. Nagyon sok ilyen helyzet lesz még az életben. Ha majd komolyra fordul a dolog ezzel a fiúval, vagy akár egy másikkal, és mondjuk már az esküvőtöket tervezgetitek, akkor is majd jönnek a szülői elképzelések: „én így meg úgy akarom az esküvőtöket”, „márpedig az én lányom esküvője ilyen meg olyan lesz”. És mi van, ha ti meg éppen teljesen máshogy akarjátok?… Meg kell tanulnod képviselni a saját akaratodat és döntésedet, még a szüleiddel szemben is. E nélkül nem tudsz boldogulni az életben. Lehet, hogy majd egy kicsit megsértődik apukád, ha nem úgy lesz, ahogy ő az álmaiban elképzelte, de ha igazán szeret, akkor rá fog jönni, hogy nem a saját elképzelése a fontos, hanem az hogy te boldog légy. És szerintem igazán szeret, tehát majd megbékül. De addig is neked ki kell tartani, ha valamit eldöntöttél.
A párkapcsoltban már nem a szülők véleményét és akaratát kell szem előtt tartani, hanem a pároddal a kettőtökét. Nektek kettőtöknek kell majd közös döntéseket hozni, ami olykor éppen elég nehéz, nemhogy még a szülők harmadlagos és negyedleges akaratát előtérbe rakjátok.
A mi házasságunkba, életünkbe, mindennapjainkba is az én szüleim igen sokszor bele akartak szólni, főleg az elején (annak ellenére, hogy 120 km távolságban élünk tőlük), nekem is nehéz volt velük szembe menni, még ha meg is értettem az ő jó szándékukat és segíteni akarásukat. De mivel mi már ketten, a feleségemmel, döntöttünk azokban a dolgokban, ezért a felnőtt házastársi kötelességem az volt, hogy nem-et mondjak az ő javaslataikra. Ez a természetes és az egészséges. Ők pedig kicsit morgolódva, de egy idő után megbékülve elfogadták a mi kettőnk közös döntését.
Tehát kitartás! Ne félj, légy felnőtt, és bízz a szeretetben!
Remélem tudtam ezzel egy kicsit segíteni. De ugyanakkor azt is remélem, hogy Édesapád megszereti azt, akit te szeretsz.
Szeretettel várom válaszod a továbbiakról!
Sok bátorságot, erőt és kitartást, valamint boldog együttlétet kívánok… :-)
Üdvözlettel: Laci


Kedves Laci! Ismét csak szeretnék egy személyes és igen fontos kérdéssel fordulni Hozzád! :) Elmesélem, hogy mi t...
era
2013-04-02
Kedves Laci!

Ismét csak szeretnék egy személyes és igen fontos kérdéssel fordulni Hozzád! :)

Elmesélem, hogy mi történt, aztán pedig megosztanám Veled a dilemmáimat!
Megismerkedtem egy nálam másfél évvel fiatalabb sráccal. Nagyon kedves, szimpatikus, figyelmes, nagyon jókat tudunk beszélgetni, udvarias, szereti a munkáját, céltudatos, családcentrikus és illemtudó. Hirtelen ennyi minden jut eszembe, ha rá gondolok. Körülbelül két hete ismerjük egymást, tehát még nem olyan rég, de igyekszünk minél jobban megismerni egymást. Jól érzem magam Vele és mióta megismertem azóta, kevéssé vagyok ideges, sokkal vidámabb és kiegyensúlyozottabb vagyok, nem úgy visel meg a munkahelyi stressz sem, mint eddig, sokkal pozitívabban állok hozzá mindenhez, ami történik. Ezalatt a rövid idő alatt, mióta megismerkedtünk, úgy érzem, hogy van valami kötelék kettőnk között és szeretném ezt az ismerkedést és ezt a kapcsolatot szorosabbra fűzni.
A dilemmáim a következő és így meg fogod érteni, hogy miért ez a téma neve. Mint azt már korábbi levelezéseinkben is megbeszéltük, rengeteget adok a szüleim véleményére, különösen az Édesapáméra. Na most ezzel a fiúval az a helyzet, hogy körülbelül egy magas velem és kicsit vékonyka, legalábbis hozzám képest vékony. Apa mostanában folyamatosan arról áradozik, hogy milyen fiút képzel el mellém és, hogy ilyen meg olyannak kellene lenni és tudom, hogy ez a fiú nem fog megfelelni (külsőleg) az Apa elvárásainak, pedig, ha megismerné, akkor azt mondhatom, hogy ilyen személyiségű fiút tudna mellém elképzelni. Viszont azt veszem észre, hogy túl sokat nyom Apánál a külsőség. Ez az én nagy dilemmám, hogy most nagyon ráfeszülök arra, hogy Apa milyen véleménnyel lesz, pedig én nagyon jól érzem magam Vele. Tulajdonképpen kérdést nem is tudok megfogalmazni, vagyis talán annyit, amit e témában is megjelöltem, hogy hogyan kell megfelelően megtalálni ebben a kérdésben az egyensúlyt?! Hogyan kell egészséges szinten adni a szülők véleményére?

Várom válaszod!
Szép napot!

Üdv,
Erika

Hozzászólás hozzáadásához REGISZTRÁLJON vagy LÉPJEN BE rendszerünkbe
2018-04
Ke Sze Csü Szo Va
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30