fiatal felnőttként... - téma hozzászólásai
Pont Te Kellesz Ifjúsági Információs Pont
Betűméret állítása:

fiatal felnőttként...


Létrehozta: emberbela
kecskes laszlo
2013-09-30
Kedves Shadow07!

Nem tudom mi történt, de valamiért nem vettem észre, hogy írtál, ráadásul már jó régóta ott van ez a kérdésed a fórumban. Valószínű az e-mailes jelzőrendszer nem működött jól, vagy valamiét elkerülte a figyelmemet a hozzászólásod. Mindenesetre elnézést kérek, hogy eddig nem válaszoltam.
Igazad van, ez nagyon összetett dolog. Erre nagyon hosszan is lehet válaszolni, mert rendkívül sok tényezős ez a kérdés, de most azért megpróbálok közepesen hosszú választ adni, a részleteket érinteni, és a lényeget megragadni.
Válasszuk ketté a dolgot: van egyszer a hivatásod megtalálására vonatkozó kérdés, és van az idővel, illetve annak szűkösségével kapcsolatos kérdés.
A hivatásod megtalálása kérdésedet én úgy pontosítanám vagy bővíteném, hogy ez a „mikor találom már meg a helyemet az életben” című kérdés is. Ha ez a kérdés a te életedről szól (márpedig arról szól), akkor erre egyedül csak te tudod megadni a választ. Én esetleg csak abban tudok neked segíteni, hogy hogyan juss el odáig, hogy meg tudd válaszolni magadnak.
Az biztos, hogy a mai fiatalok nagyon nehezen tudják otthagyni az egyetemista életet, hogy önálló keresőképes felnőtt emberek legyenek, akik megtalálták a helyüket az életben, megtalálták a hivatásukat. Sokan vannak akik azért kezdenek bele újabb és újabb szakokba, tanfolyamokba, szakmákba, mert egyikben sem találják meg önmagukat, hivatásukat, vagy azért mert az addig megszerzett tudásukkal, végzettségükkel nem veszik fel sehova dolgozni őket, vagy nem annyi pénzért, amiből meg lehetne élni, vagy azért mert egyszerűen olyan régóta élnek diákéletet, hogy félnek kilépni a való életbe, a munka világába, ahol már nincs diákkedvezmény, nincs ösztöndíj, nincs kollégium, nincs menza, csak az van amiért megdolgozol. És persze mindezek kombinációja is sokaknál fönnáll és még sok más dolog...
Hogy hány évesen érezheted magad igazán olyan felnőttnek, aki a helyén van, ez változó. Manapság az a tendencia, hogy egyre később. Ez rendkívül összetett kérdés, hogy miért is van így. Most csak egy-két szempontot említenék meg: mire valaki megfelelően fizető főállású munkát talál, mire lakáshoz jut, mire családot tud alapítani, mire saját kocsija lesz, stb., igen sok idő eltelik. Ma Magyarországon átlagosan 28-32 évesen jut el ide az ember. És még akkor sem biztos, hogy azt érzi, hogy a helyén van, vagy hogy megtalálta a hivatását, hogy a „pályáján van”. Még ekkor is sokat kell bizonyítania a munkahelyén, a párkapcsolatában, vagy akár a szülei előtt, hogy ő már valóban (a maga helyzetében) sikeres, felelősségteljes, önálló, teljes értékű felnőtt életet él. Szóval nem könnyű a mai fiataloknak. Régen (mondjuk 100 évvel ezelőtt) ez a tényleges önálló felnőtté válás a fiatalok 20-as évei elején általában megtörtént (persze akkor teljesen mások voltak az igények), most pedig majdnem 10 évvel később válik valaki teljesen önálló, helyét, hivatását megtalált felnőtté
De most térjünk rá konkrétan a te életedre. Mit értesz hivatás alatt? A hivatásod szorosan összefügghet a munkáddal, vagy az élethelyzeteddel, környezeteddel, vagy a családi helyzeteddel.
Van olyan akinek a hivatása a munkája, pl. egy jó tanár, akinek a nevelés és a tudásátadás és a gyerekek a mindene, vagy egy lelkiismeretes orvos, akinek a gyógyítás az élete, aki nemcsak tudásával gyógyít, hanem a hozzáállásával, vagy egy sportoló, stb.
Az élethelyzet, a környezet is hozhat hivatástudatot, nagyon sok olyan sikeres ember van akikre példaképként tekinthetünk, akik felismerték a környezetükben, a körülöttük élő emberek életében a szükséget, és rádöbbentek, hogy a boldogságot abban találják, hogy azt a szükséget a környezetükben kielégítsék. Pl. nagyon sok ilyen szent van a katolikus egyházban: Teréz anya, Szent Erzsébet, akik a környezetükben élő szegényekről való gondoskodást érezték hivatásuknak, vagy Kalazanci Szent József a piarista rend alapítója, vagy Don Bosco a szalézi szerzetesrend alapítója, akik a gyerekek tanítását, nevelését, felkarolását érezték hivatásuknak, és sorolhatnánk még nagyon sok ilyen példát.
A családi állapotod is jelenthet hivatást számodra. Az hogy valaki édesanya vagy édesapa, az lehet hivatás, ha annak éled meg, talán a legszebb hivatás mind közül. Az én sógornőm elvégzett egy főiskolai szakot, hogy legyen diplomája, mert a szülei elvárták tőle, meg a saját önbecsülése miatt is, de tudta, hogy ő nem akar dolgozni a szakmájában, nem akar karriert, mert neki a család, az anyaság a hivatása. A diplomálása után egyáltalán nem keresett állást, össze is házasodtak a bátyámmal, és nem is sokára jött az első gyerek. Sokan mások is vannak így ezzel, persze amellett is, hogy dolgoznak, és mondjuk szeretik a munkájukat, de mégis a családot tekintik hivatásuknak. Szóval a hivatás sok mindent jelenthet.
A lényeg, hogy számodra mit jelent a hivatás , számodra mit jelent az, hogy a „pályámon vagyok”? Akkor vagy a pályádon, ha azt érzed, hogy jó helyen vagy, ahol vagy, és amit csinálsz, annak van értelme, és abban ki tudsz teljesedni, mint emberileg, mint szalmailag, mint érzelmileg stb. Ez nem egy tökéletes állapotot jelent, mert olyan nincs és nem is lesz, hiszen az ember sosem lehet tökéletesen megelégedett. Ez egy olyan pályára állás, amiben azt érzed, hogy ez most a tiéd, ez az amiben jó vagy, ami által ki tudod hozni a benned lévő potenciált. Olyan állapot, amikor azt érzed, hogy van értelme küzdeni célokért, kitartani elvek mellett, és azt érzed, ha kitartasz ezen a pályán, akkor az álmaidat (legalább részben) megvalósíthatod, és azt érzed, hogy boldog tudsz lenni ez a pálya, ez a hivatás mellett. Persze ez nem azt jelenti, hogy a boldogságodnak ez kellene, hogy az egyetlen forrása legyen, hiszen ahhoz sokkal több minden kell. De ha azt érzed, hogy ez a pálya, ez a hivatás mellett boldogan élhetsz, sőt hozzátesz a boldogságodhoz, akkor jó, akkor a helyeden vagy. Persze amikor azt mondom, hogy „azt érzed”, akkor érzelmekről beszélek, amik olykor változnak, ingadoznak. Ugyanis ha megtalálod a hivatásodat, akkor is lehetsz majd benne kedvetlen, fáradt, fásult, talán kiégett is, sőt lehet hogy lesz olyan területe a hivatásodnak, amit nem is igazán fogysz szeretni, de attól még az a te hivatásod. Ezeket a közben felmerülő problémákat mind le lehet győzni, ha nem menekülsz egy-egy nehéz helyzettől, hanem megpróbálod megoldani.
Hát talán valami ilyesmi érzéseket, attitűdöket kellene keressél magadban, ha azt akarod megtudni, hogy az a dolog, amiben éppen vagy, az vajon a hivatásod-e.
Akkor most térjünk rá az idővel kapcsolatos kérdésedre.
Megint csak azt tudom mondani, hogy neked kell komolyan átgondolnod azt, hogy mi az ami fontos az életedben, mi az amire időt akarsz szánni, és ha ezt eldöntötted, akkor tudatosan kitartani a prioritási sorrend mellett. Munka, tanulás, karrier, párkapcsolat, család, családalapítás, barátok, hobbi, stb.? Ezek fölött talán félévente vagy legalább évente tudatosan kell dönteni egy felnőtt embernek: Mire akarok most koncentrálni? Mi az ami most a legfontosabb? Mi van a második helyen, mi a harmadikon, és így tovább. Ennek fényében kell aztán a hétköznapokban beosztani az időt. Sajnos nincs több életünk és belőlünk sincsen több példány. Annyi pörgést sűrítsünk bele az életünkbe amennyi még építő. Ami már szétesést, kavarodást, felelőtlen vállalásokat, minőségi romlást okoz, azt már nem érdemes bevállalni. Nagy művészet a jó időbeosztás és nagyon nagy önuralmat igényel. Nem könnyű.
Én magam is sokszor szenvedek az idő hiányával, vagy annak rossz beosztásával. Sok szálon fut az én életem is, de amióta házas és családos ember vagyok, és egyre távolabb kerülök az egyetemista és a posztegyetemista kaotikus életszakaszomtól, szépen lassan megtanulom a prioritási sorrendet betartani és jól beosztani az időmet. Ez nagy és hosszú küzdelem eredménye, de csak így lehet normális, egészséges életvitele az embernek. A mai világ valóban sokkal pörgősebb, mint ahogy azt a korábbi korok embere tapasztalta. Az időt nagyon jól be kell osztani egy mai felnőttnek. Sajnos általában a személyes kapcsolatainktól szívjuk el az időnket, hogy más, több dolgokra is legyen lehetőségünk. Ez nem mindig jó.
Mindazonáltal van egy mondás: Mindenkinek arra van ideje, amire akarja! Én azt gondolom, hogy ez végső soron igaz. Igazából csak mi dönthetjük el, hogy mire mennyi időt fordítunk, de mégis sokszor ehelyett úgy éljük meg, hogy nincs más választásunk, muszáj azt csinálni ami van, saját dolgaink rabjaivá válunk és hagyjuk, hogy a feltornyosuló teendők, programok kerékbe törjenek minket. Pedig lehet másképp is. Csak nagyon határozottan és erősen kell eldöntenünk a prioritási sorrendünket és amellett nagyon határozottan és erőteljesen kell kitartanunk. És ez azt is jelenti hogy nagy áldozatokat kell hoznunk a lemondás terén. De csak így lehet rendet vágni az életünk útján, máskülönben elveszhetünk a susnyásban...
Remélem ezek a gondolatok egy lépéssel közelebb visznek Téged ahhoz, hogy a feltett kérdéseidre választ tudj adni magadnak.
Ha szeretnél tovább beszélgetni ezekről, akkor szeretettel várom a válaszod!
Addig is kívánom, hogy jól és hasznosan oszd be az idődet és sikeresen találd meg a helyed, találd meg a hivatásod!
Minden jót!
Üdvözlettel:
Laci


Szia! Érdekelne egy apróság... Vajon mikor találja meg az ember a hivatását? Hány évesen , hány papírossal a hátunk mög...
shadow07
2013-08-29
Szia!
Érdekelne egy apróság...
Vajon mikor találja meg az ember a hivatását? Hány évesen , hány papírossal a hátunk mögött, hány sikerrel a markunkban érezhetjük azt hogy igen a pályámon vagyok?
A mostani világ túlontúl rohanónak tűnik és ilyen formán mi is szaladunk. Egy életünk van és ebbe kell mindent belesűríteni, mégis mi az ami eléggé hasznos jó kielégítő ?
Tudom összetett dolog ez de 20-as éveim közepe felé résszint kicsit sürgetném az időt vagy kívánnám bárcsak volna két életem az egyikben lenne karrier a másikban meg tudja csuda..minden más...:)
Válaszodat előre is köszönöm.
kecskes laszlo
2013-07-30
Kedves Snotra!

Az az igazság, hogy erre a kérdésre inkább egy életmódtanácsadó vagy egy orvos tudna leghasznosabban válaszolni. Nyilván vannak a kérdésednek biológiai, de ugyanannyira pszichés és így mentálhigiénés vetületei is. Szóval azért megpróbálok én is mondani pár dolgot ezzel kapcsolatban. :-)
Először is biztatnálak azzal, hogy nem vagy egyedül. :-) Én is voltam egyetemista, ráadásul kollégiumba laktam, sőt a kolinak azon az emeletén laktam, ahol egy felmérés szerint a lakók átlagosan éjszaka 01:20 perckor tértek nyugovóra. De volt olyan is hogy a másnap reggeli vizsga előtt nem is aludtunk, hanem végig tanultuk az éjszakát, levizsgáztunk és utána egész napos szunya. :-) Ezt 20 évesen még lehet csinálni, de később nem fog menni... Én már olyan 25 évesen ezt nem tudtam megcsinálni, most meg még kevésbé. A lényeg, hogy miután dolgozó, családos ember lettem a szervezetem szépen átszokott a reggel 7-es kelésre és a legkésőbb 11-es fekvésre. Pénteken ha időben lefekszem, akkor szombaton reggel sokszor automatikusan pontban 7-kor felébredek, anélkül hogy csörögne az ébresztő.
Azt gondolom, hogy egy alapvetően egészséges ember szervezete előbb vagy utóbb nagyon sok mindenre rá tud állni, sok mindenhez hozzá tud szokni, persze legtöbbször inkább csak fokozatosan.
Ahhoz hogy 9-re beérj dolgozni mondjuk 7-kor fel kell kelned. Akkor az azt jelenti, hogy előző este legkésőbb 11-kor kell lefeküdnöd. Persze mivel te hozzá voltál szokva a „bagoly“ életformához ezért 11-kor még nem vagy álmos, de mégis rá kell erőltetned magadra az alvást. No mondjuk, mivel 11-kor még nem vagy álmos, ezért csak éjfélkor fekszel le, de reggel 7-kor szigorúan ébresztő van. Emiatt 1 órás alvás deficited lesz. Ha minden egészségesen működik, akkor következő este már egy kicsit álmosabb leszel és 11-kor - bár a véredben még mindig ott pezseg az esti pörgés - elkezdesz alváshoz készülődni. 11:30-kor lefekszel, kicsit forgolódsz még, de mivel eleve fáradt voltál ezért egy idő után elalszol. Reggel 7-kor megint szigorúan ébresztő van. Most már csak fél órás az alvás deficited, de az előzővel együtt már másfél, ezért a következő este már 11-kor ágyba erőlteted magad és arra gondolsz, hogy milyen fáradt voltál egész nap és most van itt az ideje hogy kipihend magad. Egy idő után mennie kell a dolognak.
Persze tudom én hogy ez nem ilyen egyszerű, de: azért van az értelmünk, hogy ezt tudatosan eltervezzük és azért van az akaratunk, hogy felül kerekedjünk a rossz megszokásokon és ösztönkésztetéseken. Ez teszi az embert emberré. Ez a legnehezebb emberi küzdelem, önmagunkat legyőzni. Ez pedig az önuralom erényével sikerülhet, ami az ember egyik lehető legnagyobb erénye. Szóval elhatározás és akaraterő, azután pedig szigorú kitartás a nehéz pillanatokban is.
Mik ezek a nehéz pillanatok:
-Az első nehéz pillanat az ébresztő óra csörgése.
Gimis koromban én még vekkerre keltem, amikor az csörgött akkor muszáj volt felkelni, mert ha nem, visszaaludtam és akkor elkéstem az iskolából. Ezért akár mi is volt, félálomban is tudtam, hogy muszáj felkelni a vekkerre. Aztán most már a mobilokon ott van az a fránya szundi program, és így a kritikus pillanatban, a csörgéskor, az ember félálomban a kisebb ellenállás irányába indul: magához veszi az ébresztő telefont, nyom egyet rajta, hogy hallgasson el, és visszaalszik a telefonnal együtt, majd pár perc múlva már fel sem kell kelni, mert a kézben lévő telefonon csak nyom egyet és kész. Ezt órákon át lehet csinálni, de nincs értelme. Most vagy keljek föl amikor csörög, vagy állítsam be az ébresztőt későbbre.
Tehát erős akarattal kell elhatároznom, hogy felkelek az ébresztő első csörgésére, nem sajnáltatom magam, felkelek. Akaratom ellenére ez csak két esetben nem sikerülhet: ha beteg vagyok, vagy ha a folyamatos össze-vissza nem alvással és nagyon késői fekvéssel annyira kiütöttem magam, hogy a kómától arra sem emlékszem, hogy lenyomtam volna az ébresztőt.
-A másik fajta nehéz pillanat az a nap közbeni holtpont.
Van ugye a délelőtti holt pont. Ez azért alakul ki mert nem aludtam ki magam eléggé az éjszaka, és amikor időben, rendesen felkeltem, akkor a reggeli mosdás, készülődés a munkahelyre való beutazás még éberen tartott, de amikor beértem és leültem dolgozni, a nyugvópontra kerülés következtében elerőtlenedtem és elálmosodtam. A másik holt pont, a mindenki számára közismert, ebéd utáni holt pont: megebédelek és utána az emésztés következtében a fejemből a hasamba megy ez energia, ez mindaddig tart, amíg a megemésztett ételből kinyert újabb energiák föl nem szabadulnak a szervezetemben. Főleg ilyenkor, a nagy hőségben, ez a holt pont még inkább felerősödik. A mediterránok ezt a délutáni szieszta intézményével oldják meg. Mi, északibb európaiak, ezzel a délelőtti és ebéd utáni holt ponttal, a kávé vagy valamilyen koffein tartalmú italok segítségével szoktunk megküzdeni. Nekem az a meglátásom, hogy az az egészséges, ha az ember kávé és energiaital nélkül is túl tud lendülni a holt pontokon. Kávézás helyett inkább, azon kívül, hogy tudatosan erőt veszek magamon, egy kis friss levegő, egy kis mozgás, egy pohár ásványvíz, vagy valami hideg gyümölcslé, édes ital is simán átlendít a holt ponton. Ugyanis egyes gyógyszerekhez hasonlóan a koffeinre is rezisztens lehet egy idő után az ember. Először elég egy kávé meg egy energiaital, de ha minden nap minden holt ponton ezzel akarsz átlendülni, akkor néhány év múlva vödörszámra ihatod a kávét és az energiaitalt, ami pedig hosszú távon egészségkárosító hatású.
Egyébként is mit csinál a kávé: tulajdonképpen nem lesz több energiád tőle, hanem csak a megivása után a koffein egy olyan hatást idéz elő, hogy az energiáidat rövid időintervallumra összpontosítja, ettől egy ideig pörögsz, átlendülsz a holt ponton, de miután kimegy a hatása fáradtabb leszel mintha nem ittál volna semmit. Emiatt akár egy újabb holt pont következhet.
Ha már az ivásnál tartunk, azt is érdemes figyelembe venni, hogy sokszor az éhség és a szomjúság érzet összekeveredik bennünk. Gyakori jelenség az hogy az emberek érzik hogy valamit be kellene vinni a szervezetbe, de folyadék helyett inkább esznek, nassolnak. Ez elősegíti az elhízást is. Ezért tudatosan oda kell figyelni, hogy naponta legalább 2 liter tiszta vizet (vagy ásvány vizet) igyunk, és ezen felül jöhetnek esetleg ilyen-olyan italok, gyümölcsök. Sokan nem tudják, hogy ha nem iszunk elég vizet, akkor az dekoncentrációt és fáradtságot okozhaz. Ezért, főleg ilyenkor nyáron, tudatosan kell odafigyelni a víz ivásra. Egy biológus barátom mondta, hogy az már rossz, ha csak akkor iszunk ha szomjasak vagyunk, mert a sejtjeink, akkor már vízveszteséget szenvednek. Tehát szomjúság érzet nélkül is inni kell vizet. A tartós kevés víz ivásának pedig rengeteg hosszú távú egészségkárosító hatása is van, a sok közül csak néhány: vese betegségek, ízületi betegségek, bőr dehidratációja következtében a ráncok korai megjelenése stb.
De térjünk vissza a holt pontokra. Délután és este is jönnek holt pontok, kinek hogy. Az a jó, ha az esti/későesti holtpontot ki tudjuk használni arra, hogy lefeküdjünk aludni, mert akkor alszik igazán jól az ember. Szóval ne tartsuk erővel fönn magunkat este, mert az vezet ahhoz, hogy egyre jobban szétcsúszik a bioritmusunk.
-A harmadik fajta nehéz pillanat a nap közbeni alvás kérdése.
Amikor a rendszertelen alvás okozta holt ponton úgy akarunk túl lendülni, hogy alszunk egyet, az nem biztos, hogy jó megoldás. Egyszer-kétszer meg hétvégén persze normális, de hozamosan ez azért lehet problémás, mert könnyen rá szokik a szervezetünk, de annál nehezebb lesz majd leszokni. Másrészt általában nagyon nehéz a délutáni alvásból észre térni, mivel a szervezetünk a hosszabb alvásidőhöz van szokva. Harmadrészt pedig ha délután alszunk, akkor este 10-11 felé még nem vagyunk álmosak, emiatt később fekszünk, de reggel 7-kor meg még nem érezzük, hogy eleget aludtunk volna. Ez egyenes út ahhoz, hogy megint szétcsússzon a napi ritmusunk.
-A negyedik nehéz pont, amit már az előbb is érintettünk, az időben lefekvés.
Először nagyon nem megy, de ha az egész napi életritmusunkat együtt akarjuk kezelni, akkor ez is része. Elehet hogy nem érzem az álmosságot, de akkor is le kell feküdni, és megpróbálni aludni. Egy idő után mennie kell a dolgoknak.
Hát valahogy így!
Szóval javaslom, hogy ezeket próbáld meg tudatosan átgondolni és erős akarattal elhatározni és végrehajtani, és előbb utóbb hozzá kell, hogy szokjon a szervezeted az új életformához.
Ha ennek ellenére sem megy a dolog, akkor ott már nem csak a rossz berögzülésről lehet szó, hanem a sok év bagoly életformának mostanra már valamilyen élettani szövődménye is lehet. Hát ebben az esetben első körben talán kipróbálnék valami gyógyteát vagy kenőcsöt, vagy valami ilyen természetes dolgot, ami segít elaludni és mélyen, kipihenősen aludni, úgy hogy az rásegítsen a helyes életmódbeli elhatározásra. Ha ez sem megy, akkor viszont érdemes orvoshoz fordulni. Az orvos valószínű a jó tanácson kívül valamilyen konkrét gyógykészítménnyel is ellát majd.
A bagoly életformához való káros hozzászokás mellett az orvos is valószínűleg rá fog kérdezni a stressz faktorra. Az egy dolog hogy nálad elcsúszott a nappal az éjszakától, de hogy rendszeresen felébredsz, és össze-vissza működik az alvásod annak valószínű hogy a stressz is az oka. Sokféle dolog hat stresszként az életünkben, de gondolom nem kell messzire menni, egy új munkahelyen sok stressz éri az embert. A stresszel is azért lehet kezdeni valamit, de ez már egy másik téma, amibe most nem mennék bele, mert már így is hosszúra nyúlt a válaszom. :-) De ha ezzel kapcsolatban van kérdésed, nyugodtan írj nekem!
Remélem kaptál néhány hasznos gondolatot!
Nagyon sok elszántságot, akaraterőt és kitartást kívánok Neked, a helyes életmód kialakításához, valamint áldásos munkát!
Írj bátran a továbbiakban is!
Üdvözlettel:
Laci


Kedves Kecskés László! Azzal a problémával fordulok hozzád, hogy mi módon tudnám „kezelni” az alvászavaraimat? Kb. egy...
snotra
2013-07-26
Kedves Kecskés László!

Azzal a problémával fordulok hozzád, hogy mi módon tudnám „kezelni” az alvászavaraimat? Kb. egy fél éve, mióta új munkabeosztásom van (9-17-ig) sajnos egyáltalán nem tudom kipihenni magam, korábban éveken keresztül, 14-tól kezdődött a munkaidőm, illetve iskolába is délután jártam, a vizsgákra is éjszaka készültem. Megszoktam a „bagoly” életformát. Mióta ez megváltozott éjszaka többször felébredek, illetve kb. 4-5 óra alvás után fél óránként. Így természetesen minden nap fáradt vagyok, nehezen kelek fel. Korábbi „tapasztalataim” alapján magas az alvásigényem, több, mint 8 óra, és régebben nem is voltak ezzel gondjaim. Nem tudom, hogy mennyi idő kell még, hogy megszokjam az átállást, de nagyon kimerült vagyok.
Köszönöm válaszod!
kecskes laszlo
2013-04-18
Kedves Emberbela!

Először is szeretném kérni, hogy tegeződjünk. Nem vagyok túl idős én sem, és hát így a kommunikáció is kicsit közvetlenebb. :-)
Előfordul, hogy bizonyos esetekben nem úgy reagálunk dolgokra, mint ahogy az a „nagy könyvben meg van írva”. Szóval attól, hogy egy nagy szerelem és egy viszonylag hosszabb komolyabb kapcsolat vége után nem érzed magad rosszul, nem kel,hogy kétségbe ess. A lelkünk nem olyan, mint egy gép, hogy ha kialakul egy bizonyos helyzet, akkor neki kötelezően így meg úgy kell reagálnia.
No de miért lehet az, hogy a szakítás után most mégis egész jól érzed magad? Erre igazán csak Te tudhatod a választ, ha igazán mélyen a lelkedbe nézel és reflektálsz az érzéseidre, benyomásaidra, gondolataidra, amiket a néhai kedveseddel és a kapcsolatotokkal kapcsolatban érzel. Most azért mégis megkísérlek egy kicsit segíteni ebben a reflexióban.
Bár nem írtad le az okokat, ami miatt az „igazi szerelem” mégis zátonyra futott, de feltételezem hogy nem csak arról van szó, hogy ráuntatok egymásra, hanem valami komolyabb okai is vannak annak, hogy a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” helyett szakítás lett a vége.
A soraid között olvasva azt véltem felfedezni, hogy bár te „igaz szerelemnek” és még „mesében sem látott” kapcsolatnak élted meg a dolgot, de mégis nem tudtál mindenben partnere lenni a párodnak. Te, ahogy írtad, érett gondolkodású vagy, és bár a barátnőd idősebb, neki te mégis túl „papi” vagy... Ez talán egyike a sok közül azoknak a problémáknak, amelyek együttállása hozzásegítette a kapcsolatotokat a szakításhoz.
Nos, mire akarok kilyukadni: Amikor valakivel szakítasz akkor egyszerre veszítesz, de ugyanakkor nyersz is. Elveszítesz egy embert aki az évek alatt a személyiséged, az életed részévé vált. Őt már soha nem törölheted ki az életed történetéből, bár az idő múlásával az emléke elkopik. Elveszítesz érzéseket, emlékeket, dolgokat, amiket együtt csináltatok. Ez fájdalmas. DE visszakapod a szabadságot, mármint a jó értelembe vett szingli szabadságot. És ez örömteli. Nem kell megfelelned a partnered és a kapcsolatotok által támasztott elvárásoknak, nem kell mindenben alkalmazkodnod, nem kell mindig a másikra gondolnod, új lehetőségek, utak, élmények tárulhatnak fel; idő, energia szabadul fel a mindennapjaidban. Szóval ezek miatt például egészen normális dolog, ha jól érzed magad. Egy nem jól működő kapcsolattól megszabadulni, az felszabadító, még annak ellenére is, hogy szeretted azt a másik embert, és fáj az elvesztése. Ezt hívják ambivalens érzésnek.
Persze azért azt hozzáteszem, hogy a szingliség önmagában véve nem érték. A szingliség akkor érték ha fiatal vagy (márpedig te az vagy), és ha a szingli időszakaidat jól ki tudod használni (a szó jó értelmében) arra, hogy növekedjél lelkileg, a személyiséged fejlődjön, hogy érjenek a tapasztalataid, hogy szélesedjen a világlátásod, stb.
Szóval, ne ess kétségbe, lehet az normális, hogy egy hónap után jól érzed magad. (Az sem utolsó szempont, hogy ki kivel szakított: te dobtad, vagy ő dobott. Ez azért erősen befolyásolja azt, hogy a szkítás után ki hogy érzi magát.)
Azért az is igaz, hogy egy ilyen hosszú kapcsolat után lehet, hogy lesznek még hullámvölgyek, mélypontok az elválás, az emlékektől, érzésektől való elszakadás miatt. Szóval erre is lehet hogy számtanod kell.
Arról is érdemes pár szót ejteni, hogy mit is jelent a mesébe illő „igazi szerelem”. Először is nem szabad összekeverni az „igazi szerelmet” az „igazi” nagy Ő-vel. A szentimentalizmust félrerakva azt hiszem nyugodtan elmondhatjuk, hogy nincs olyan, hogy mindenkinek meg van az egyetlen „igazi” párja, és csak vele lehet boldog. Az a helyzet, hogy az lesz az „igazi”, akit majd feleségül veszel, mert sok-sok dolog miatt mellette döntöttél, ő meg temelletted. De nem biztos, hogy az „igazi”-ba leszel „igazán szerelmes”. Ahhoz hogy valaki mellett végleg elköteleződjünk, fontos, hogy legyen a kapcsolatban szerelem, vonzalom és tűz, de előfordulhat, hogy maga a szerelem nem lesz pont olyan mesés, vagy olyan „igazi”, mint egy korábbi, másik lánnyal. Ezt a magam és mások tapasztalatai alapján mondom.
Nekem 16-17 éves koromban volt egy első, nagy, mesés és halálos, „igazi”, beteljesült szerelmem. Ez egy másfél éves kapcsolatom volt egy csinos, okos lánnyal. De aztán rájöttünk, hogy a nagy lángoló szerelem ellenére mégsem illünk annyira egymáshoz, mint gondoltuk, így vége is lett. Mi kétszer szakítottunk, az elsőnél én dobtam őt, és utána felszabadultság érzés volt bennem. Aztán még egy-két hónapig újra próbálkoztunk és végül ő dobott engem; no az azért már sokkal jobban megviselt... De visszatérve az elejére, én tényleg halálosan bele voltam zúgva abba a lányba: ha pl. valamin összevesztünk, és ő kilátásba helyezett egy kis mosolyszünetet, akkor én szinte szó szerint bele voltam betegedve. No és képzeld, azóta soha nem éreztem így senki iránt. Azután már senkibe nem tudtam ennyire szerelmes lenni, de őszintén szólva, nem is bánom, mert az már szinte „betegség” volt.
Azt mondják, hogy a szerelem a fiúknál, hasonló, mint az alkohol: mikor először belekóstolsz, nagyon megrészegít, de aztán kissé hozzászoksz, és egy kicsit immunis leszel rá. Persze később is megrészegít, de már nem veszi el annyira az eszed... Én ezt valóban így tapasztaltam az életem során, de persze ezzel nem akarlak megijeszteni, hogy te nem lehetsz már másba olyan szerelmes, mint ebbe a lányba. Nem mindenki egyforma, szóval alakulhat bárhogy: lehet hogy lesz az életedben egy valamilyen szempontból „még igazibb” szerelem, mint ez a mostani. Nekem is volt később „egy még igazibb” szerelmem, akit ma úgy szólítok, hogy feleségem. :-)
Remélem egy kicsit tudtam segíteni.
Szívesen fogadom, hogyha írsz majd a további fejleményekről és továbbra is szívesen válaszolok, ha van kérdésed.
Kívánom, hogy érezd jól magad! :-)
Üdvözlettel: Laci


Tisztelt Tanácsadó! 22 éves fejjel azt tudom mondani, hogy kicsit érettebben gondolkodok a világról, mint társaim. Tudok ter...
emberbela
2013-04-15
Tisztelt Tanácsadó!

22 éves fejjel azt tudom mondani, hogy kicsit érettebben gondolkodok a világról, mint társaim. Tudok tervezni, tudom, hogy mik a céljaim. Viszont a szerelmi élet nagyon érdekes téma nálam. Nagy nőcsábász hírében álltam barátaim szemszögéből nézve, mind addig, míg el nem ért a szerelem, az igazi szerelem. 2012. szeptemberében megismerkedtem egy tőlem 3 és fél évvel idősebb lánnyal, akivel olyan mértékben és olyan szinten alakultak jól a dolgok minden tekintetben, amit még mesében sem láttam. Eltelt 1 év 5 hónap, és 2013. márciusában vége lett. Az utóbbi 1-2 hónapban már nem kerestük annyira egymás társaságát, ő akart elmenni programra, én nem. A volt barátnőm bulisabb volt mint én, jobban igényelte a party feelinget, mint én,amit meg tudtam érteni, de én ebben nem tudtam partner lenni. Szerinte eléggé "papi" vagyok. Viszont jelenleg, egy hónap egyedüllét után jól érzem magam, nem tudom 100%-ig azt mondani, hogy túl vagyok rajta, de nem vagyok rosszul, mint ahogyan vártam a szakítás hatását. Kérdezem én: Lehetek most jól? Az igazi szerelemből kilépve, egy hónap elteltével nem furcsa, hogy teljesen jól vagyok? Nem tudom hova tenni a dolgokat, mert ő nincs túl jól...
Válaszát előre is köszönöm!

Hozzászólás hozzáadásához REGISZTRÁLJON vagy LÉPJEN BE rendszerünkbe
2018-04
Ke Sze Csü Szo Va
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30