Túlzó vagy indokolt féltékenység - téma hozzászólásai
Pont Te Kellesz Ifjúsági Információs Pont
Betűméret állítása:

Túlzó vagy indokolt féltékenység


Létrehozta: shadow07
A féltékenységet gyakran az elégedetlenség magunkkal szemben vagy félelem generálhatja, mégis lehet hogy az egyik fél szabadságot enged a másiknak aki ezzel vissza is élhet. Hol kezdődik a normális és az abnormális szeretetféltés illetve féltékenység? Ha féltékeny vagyok azzal megbántom a másikat, mert úgy véli nem megbízható? És mi van akkor ha egyszerűen csak jó a szemem és észreveszem hogy flörtöl másokkal ami szerintem már határt sért…. Válaszodat előre is köszönöm ….

kecskes laszlo
2013-08-21
Kedves Shadow07!

Örülök, hogy visszaírtál! A válaszodban megfogalmazott gondolataidra pár sorban írnék.

„A baj velünk nőkkel talán az ami az erősségünk is, hogy mindent a világon túlelemzünk és néha még tárgyias dolgokat is érzelmekkel ruházunk fel.”
Ez nem baj. :-) Így szép és kerek a világ, csak nem árt ha az ember néha tudatosítja magában, hogy a másik nem gondolkodásmódjával való empatikus viszony jót tehet a párkapcsolatának. Tehát érdemes mindig megpróbálni a másik fejével is gondolkodni. Persze ez nem egy könnyű feladat...

„Nem egyszerű érzelmileg elvonatkoztatnunk egy embertől akit szeretünk.”
Azt gondolom néha azért nem árt megpróbálni, hiszen társai vagyunk egymásnak, és egy jó társnak néha igenis reális tükröt kell tartania a másik arca, élete elé: kívülről így nézel ki... Ez néha bele kell férjen a pakliba, de persze nem célja a párkapcsolatnak. Mert sokkal inkább fontos az, hogy a szeretettel elfedezzük egymás hibáit, és azokkal együtt szeressük és elfogadjuk a párunkat úgy, ahogy van. Ez még inkább segít a személyiség pozitív változásában. Hiszen a szeretet és a „megmondom a tutit” közül a szeretet az, ami nagyobb erővel bír. De azért a tutit is meg kell néha mondani. :-)




„Épp azért mert fontos nekünk a jó tulajdonságit felnagyítjuk míg a rosszakat kicsinyítjük.”
Sőt ez olykor ellentétesen is működik, miután mindig csak a szépet és jót láttam bele a másikba, de pont emiatt már sokszor csalódtam benne - mert a realitás más -, egy idő után néha a rossz tulajdonságait látom nagynak és a jókat kicsinek. Aztán jön a reális kijózanodás, és ezután esetleg kezdődik előröl az egész. :-)

„A mai rohanó világban lehet egyáltalán valaki teljesen biztos magában?...”
Ezt most nem tudom pontosan, hogy mire gondolsz: a párkapcsolat területén lehet-e valaki biztos magában, vagy úgy egyébkánt az élet más területein is? Azt gondolom, akár milyen is a világ, egy érett felnőtt ember, szilárd értékrenddel és szilárd kötődésekkel, lehet teljesen biztos magában. A párkapcsolat területén is lehet valaki biztos magában, illetve a kapcsolatában, ha a párjával kölcsönösen teljes bizalmat és elköteleződést adnak egymásnak. Ezen alapulhat a házassági esküt komolyan vevő jó házasság. De ezt általában nem adják ingyen, ezért tudatosan meg kell „dolgoznia” egy párnak. Sok időt, energiát, beszélgetést, élményt, elfogadó szeretetet, és megelőlegezett bizalmat kell belefektetni a kapcsolatba. Persze ez még nem garancia arra, hogy működni is fog, hiszen ahhoz egyéb más tényezők szerencsés együttállására is szükség van.

„Írtad hogy a félelem/féltés fakadhat a magunk bizonytalansága miatt..nos egy részről igen ugyanakkor ha teljesen eleresztjük a "gyeplőt" nem épp azt hangsúlyozzuk ki hogy szabad bármerre menni hisz én úgyis visszafogadlak bármi legyen is.”
Szerintem nem kell, hogy törlőrongyot csináljon magából az engedékeny fél, nem erről van szó. Pont ehhez kell a kölcsönös bizalom: tudjátok, érzitek, bizonyítjátok egymásnak, hogy a másik valóban fontos, ezért nincs mitől félnem és féltenem őt. Amíg ez nem alakul ki, addig a „tesztidőszak” tart: időnként lehet hogy javul, lehet hogy romlik a helyzet az egymás elengedésében és a bizalomban, amíg egyszer meg nem szilárdul. Ha fontosak vagytok egymásnak - és pont emiatt megbíztok egymásban -, akkor magától lassan kiegyensúlyozódnak a egyéni szabadság és a közös kötődés közötti arányok. Ha valamelyikőtök jobban ragaszkodik a másikhoz, tehát a kapcsolatotok hullámzóan vagy épp tartósan kiegyensúlyozatlan, akkor a ragaszkodóbb fél próbálja a kötöttségeket erősíteni, a kevésbé ragaszkodó fél pedig az egyéni szabadságát próbálja megőrizni. Persze ez csak általánosítás, de valahogy így működik.
De egyébként, ha gondolod, akkor írj erről egy kicsit konkrétabban, hogy hogyan is vagytok ti a pároddal, hogy ne általánosságokban beszéljünk! Mit vársz el te tőle, és ehhez képest mi van? Ő mit vár el tőled, vagy mit szeretne, mit csinál, ami téged zavar és féltékennyé tesz? Miért félsz attól, amikor a gyeplő nem elég szoros? Nyilván a párod okot ad rá: mi ez az ok? Ha ezeket körbeírnád nekem, akkor talán tényleg tudnék kicsit konkrétabb tanácsokkal is segíteni.

„A birtoklás... nos valóban ha egy nukleáris család a cél ahol szeretet kapcsolat köt össze mindenkit akkor bizony nehéz nem együtt mozogni. Ezzel nem minden percbe való belelógást értek csak nehéz az egyensúly. Úgy együtt élni hogy együtt és nem egymás mellett. Úgy hogy megmaradhasson az egyén szuverenitása... nos nem egyszerű.”
A birtoklással kapcsoltban, az előző hozzászólásomban, én kifejezetten a patológiás birtoklásról beszéltem. Talán félreérthető volt kicsit. Nyilván a párkapcsolatban, amely a családdá formálódás útján van, természetesen jelen van a birtoklás. Ez tükröződik a szerelmesek szentimentális mondataiban: „szeretlek és akarlak téged...”, „csak az enyém vagy...”, „nem adlak senkinek...” Ez normális. Abban viszont mindenképpen igazad van, hogy egy formálódó kapcsolatban sokszor nem egyszerű a helyes egyensúlyt kialakítani az egyéni szuverenitás és a kapcsoltért való szoros egymáshoz kötődés között. Főleg ha a két félnek lényegesen eltérő elképzelései, igényei vannak ezen a téren. (Ezt már az előző válaszomban boncolgattam.)

„Úgy együtt élni hogy együtt és nem egymás mellett.”
Ez a mondat egy kicsit már másról is szól, nem csak a az egyensúlyról és az együttlét „mennyiségéről”. Itt már a minőség a kérdés. Ha fizikailag együtt vagyunk, de lelkileg máshol, akkor csak egymás mellett vagyunk. Ami még önmagában nem baj, hiszen nyilván nem foglalkozhatunk állandóan csak egymással, mert más dolgaink, gondolataink is vannak. Az a baj, ha a ténylegesen egymásra szánt időt sem tudjuk igazán egymással tölteni, vagyis ha nem jön létre kettőnk között a lelki-, szellemi-, élményintimitás. Fontos, hogy ne csak időt töltsünk egymással, hanem minőségi időt, mert ezek által kerülünk igazán közel egymáshoz, ez által állunk egy hullámhosszra, és így érezhetjük a párkapcsolat nyújtotta boldogító harmóniát. Erre is érdemes tudatosan odafigyelni.
Sajnos előfordul olyan is, hogy a párkapcsolatban valamiért huzamos ideig nem tudunk lelki-, szellemi-intimitásban lenni, vagyis csak élünk egymás mellett és elbeszélünk egymás mellett, nem vagyunk egy hullámhosszon. Van ilyen, lehet hogy hónapokig is, vagy akár még hosszabb ideig. Ezen meg kell próbálni változtatni. Ha házasságról van szó, akkor előbb-utóbb muszáj rajta változtatni. Ha csak együttjárásról, akkor sokadik próbálkozás után érdemes elgondolkodni, hogy mit is akarunk mi egymástól igazán?...

Remélem talán ezek a gondolatok is értékesek Számodra...
És ahogy írtam, szeretettel várom a válaszod, ha szívesen írsz a kapcsolatotokról!
Addig is sok szeretetet, türelmet és bölcsességet kívánok a párkapcsolathoz, és nem utolsó sorban sok boldogságot!
Üdvözlettel: Laci


Kedves László! Megérzésed nem csalt valóban egy hölgyhöz van szerencséd :) Először is köszönöm a válaszodat. A baj...
shadow07
2013-08-15
Kedves László!
Megérzésed nem csalt valóban egy hölgyhöz van szerencséd :)
Először is köszönöm a válaszodat.
A baj velünk nőkkel talán az ami az erősségünk is, hogy mindent a világon túlelemzünk és néha még tárgyias dolgokat is érzelmekkel ruházunk fel.
Nem egyszerű érzelmileg elvonatkoztatnunk egy embertől akit szeretünk. Épp azért mert fontos nekünk a jó tulajdonságit felnagyítjuk míg a rosszakat kicsinyítjük.
A mai rohanó világban lehet egyáltalán valaki teljesen biztos magában?...
Írtad hogy a félelem/féltés fakadhat a magunk bizonytalansága miatt..nos egy részről igen ugyanakkor ha teljesen eleresztjük a "gyeplőt" nem épp azt hangsúlyozzuk ki hogy szabad bármerre menni hisz én úgyis visszafogadlak bármi legyen is.
A birtoklás... nos valóban ha egy nukleáris család a cél ahol szeretet kapcsolat köt össze mindenkit akkor bizony nehéz nem együtt mozogni. Ezzel nem minden percbe való belelógást értek csak nehéz az egyensúly. Úgy együtt élni hogy együtt és nem egymás mellett. Úgy hogy megmaradhasson az egyén szuverenitása... nos nem egyszerű.
Mégis köszönöm leveled... megerősített bizonyos elképzelésekben :)
üdvözlettel: Shadow07
kecskes laszlo
2013-07-30
Kedves Shadow07!

Köszönöm, hogy írtál. Egy apró technikai dologgal kezdeném: ha esetleg legközelebb új fórumtémát és abban új kérdést szeretnél létrehozni, akkor ne a fórumleírásba írd be a kérdésed, hanem: hozd létere a fórumtémát, a fórum leírás rovatba írj egy témameghatározó rövid mondatot (de nem muszáj, hagyhatod üresen is), és miután létrejött az új fórumtéma, utána az új hozzászólás hozzáadása című keretben tedd fel a kérdésed. Megértésedet köszönöm. :-)
Hát igen a féltékenység igen bonyolult és szövevényes, soktényezős eleme a párkapcsolat témának. Nem is egyszerű erre válaszolni. Már csak azért sem, mert a féltékenység és annak a határa mindenkinél kicsit más. Így azok a gondolatok, amelyeket most leírok neked, nyilván általánosítások, de azért néhány jótanácsot is fogok mondani. Nem volna baj, ha leglább a nemedet megírtad volna, úgy mindjárt könnyebb lenne nekem is, hogy milyen szempontból válaszoljak. (Én arra tippelek, hogy egy lány vagy...) :-)
A féltékenység, ahogy írtam is, igen összetett, de alapvetően két érzés táplálhatja: az elvesztéstől való félelem (ahogy te is írtad), és az önzés (kirívó esetekben egyfajta személyi éretlenségből fakadó önzés).
A félelem is egy bizonyos mértékig normális érzés, és a jó értelemben vett önzés is normális egy bizonyos mértékig.
A te félelemedet, a magad részéről, az táplálja, hogy talán elégedetlen vagy bizonyos külső és belső tulajdonségaiddal, és azt gondolod vagy tapasztalod, hogy párod is elégedetlen veled, és emiatt ő ki-ki tekintget a kapcsolatotokból, hogy esetleg van-e tőled szebb, jobb partner számára. Ez pedig már az ő része. Hogy ez vélt vagy valós félelem azt neked kell kiderítened. Hogy úgy érzed, talán nem vagy elég jó neki, az lehet hogy csak benned jelenik meg, mintegy önbizalomhiányként, és ezt rávetíted a párodra. De az is megeshet, hogy jól érezed: nem teljesen elégedett veled a párod, és ezért jogosan erősödik benned a félelem, a féltékenység. Erről beszélnetek kell egymással. Nyilván nem mindegy, hogy hol tart a kapcsolatotok, ki mit várhat egymástól a hűség és a másik iránti elköteleződés terén, de minden esetben meg kell beszélni a dolgot: ki, miért, mitől és kitől fél/félti a másikat, és ki mit vár el, ki mennyi szabadságot tart helyesnek. A beszélgetés előtt jó ha először pontosan letisztázod magadban az érzéseidet. Egy kis reflexió segítségével gondolj vissza azokra a pillanatokra amelyekben rád tör a féltékenység, és szedd szét ízekre, boncolgasd, hogy pontosan milyen érzések, gondolatok vannak akkor benned. Ezeket fogalmazd meg előre a magad számára, mert úgy majd, a valószínűleg kicsit kínos, kényes beszélgetés folyamán már könnyebb lesz artikulálnod, érthetően megfogalmaznod érzéseidet, elvárásaidat a párodnak is.
Egy kicsit beszélek a másik összetevőjéről, az önzésről. A félelem és az önzés lehet, hogy 99 és 1%-ban van jelen a féltékenységben, de lehet hogy 50-50%-ban is. Nyilván a te esetedben, úgy tűnik inkább a félelem az erősebb összetevő. Mégis azért mondanék néhány szót az önzésről, hátha segít ez is a probléma jobb felismerésében.
Ahogy mondtam a jó értelemben vett önzés bizonyos mértékig egy egészséges része a személyiségünknek. Nem is mindig szoktuk ezt önzésnek nevezni, talán rokon dolog ezzel az önbecsülés, a büszkeség, az egészséges önszeretet. Például a Biblia is rámutat arra, hogy van egy normális önszeretet: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” A probléma akkor van, ha ez valamiért túlzó mértékű lesz.
A párkapcsolatban a nagyon túlzó mértékű önzés vezet olyan viselkedésre, ami már patológiás, hogy a féltékeny fél minden apró mozdulatodat felügyelő szándékkal, bizalmatlanul figyelemmel kíséri, hogy amikor nem vagy vele, kivel vagy, kivel beszélsz, miért és hogyan.... Ez általában a személyiség valamilyen éretlenségéből fakad. Van aki kinő ebből, de van aki nem. Mit jelent az, hogy éretlen önzés? Aki korábbi személyiségfejlődési korszakában valamilyen kisebb-nagyobb probléma következtében érzelmi deficittel él, és ezért abnormálisan tud ragaszkodni, mint egy polip. Ez azt jelenti, hogy állandóan szüksége van rád a saját énjének a támogatásához, kipótlásához. Csak magának akar, mert számára szükséges vagy ahhoz, hogy ő állandó biztonságban, teljesnek és normálisnak érezze magát, mert egyébként a személyiségében komoly hiányok vannak. Tehát nem is igazán téged szeret, hanem önmagát próbálja kiteljesíteni. Ilyenkor már nem csak a veled ellentétes neműekre, hanem a veled azonos nemű barátaidra is féltékeny lesz, sőt mindenkire, akivel egy kicsi időt is töltesz őhelyette. És itt most nem a szentimentális, „meghalok nélküled” szerelemről van szó, hanem egy személyiség zavar jeleiről. Mert hogy az normális, amikor szerelmesek vagyunk, akkor úgy érezzük, hogy nem tudunk a másik nélkül élni, de egyébként, igazából meg tudunk állni a saját lábunkon egyedül is. Azt szokták mondani, hogy a jó kapcsolathoz, a jó házassághoz két érett személyiség kell,akik önmagukban is megállják a helyüket az életben, ha kell, és egymásban nem csak a támaszt, hanem elsősorban a társat keresik.
Mindenesetre bármi is van a féltékenységgel, az általános „szabály”, hogy egy jó párkapcsolat a jó kommunikációra épül. Tehát veszekedés mentesen is meg kell tudni beszélni a problémákat. Mert annak nincs értelme, hogy önmagunkban őrlődjünk az érzelmeinkkel, hiszen azért vagyunk ketten, hogy megosszuk egymással az érzéseinket. Persze ha erről beszéltek akkor biztosan lesz vita, de a vitától nem kel félni, a vita még nem veszekedés. Persze nagyon vigyázni kell, hogy a vitából ne legyen veszekedés. A veszekedés ott kezdődik, ha a szavakkal már nem a problémát vitatjuk meg, hanem bántjuk egymást. Szóval beszélgetni kell, ez biztos.
Visszatérve a fenti kérdésekre, ahogy az előbb is említettem, azért nem mindegy, hogy a kapcsolatotok most hol tart, vagy általában milyen szintű, mert a féltékenység terén más-más engedhető meg pl. egy kezdeti lazább párkapcsolatnál és egy házasságnál.
Mondok néhány példát, hogy világosabb legyen. Egy együttjárásban, ami csak néhány hete tart, természetes az, hogy te elmész a haverokkal bulizni, ismerkedni másokkal lányokkal/fiúkkal, iszogatni, és nem viszed magaddal a párodat. Persze azért elmondhatod neki, hogy hova mész, meg ilyenek, hogy megbízzon benned. Az is természetes, hogy pl. egy lány elmegy a legjobb barátnőjével cseverészni, hogy megbeszéljék a szaftos részleteket, és hogy áradozzon a barátnőjének a párjáról, hogy az milyen helyes és vonzó. Egy komolyodó együttjárásban viszont már elvárás lehet egymás felé, hogy a másik ne flörtölgessen csak úgy, ne menjen el egyedül csak úgy bulizni. És amikor néhány év múlva már megtörténik az eljegyzés, akkor a jegyesség idejébe már határozottan nem fér bele az, hogy a vőlegény vagy a menyasszony konkrétan flörtölgessen mással. És egy házasságban, amikor már komoly a dolog, már nincs helye annak, hogy pl. a férj rendszeresen elmenjen kocsmázni a haverokkal. Persze elmehet, de az az ideális, ha a felesége is beleegyezik. De ha ez a haveros kocsmázás túl gyakran van, akkor a feleség egy idő után jogosan lesz féltékeny, nem csak más nőkre, hanem a haverokra. Ugyanis a nő jogosan azt fogja érezni, hogy ő nem elég a párjának, hogy a vele töltött idő nem nyújt elég boldogságot a férfinak. Ebben az esetben érdemes elgondolkodni, hogy akkor mi is a probléma a kapcsolatukkal, vagy esetleg a férfi éretlenségéről van szó.
Árnyalatnyi a különbség, de azért érezhető különbségek vannak abban, hogy mi fér bele egy nemrég kezdődött együttjárásban, és egy komolyra forduló párkapcsolatba. A különbség az elköteleződés szintjében rejlik, ugyanis az együttjáráshoz képest a jegyesség magasabb elköteleződési szinten lévő kapcsolat, és a jegyességhez képest a házasság is magasabb elköteleződési szinten van.
Persze ezek a „szabályok” általánosítások, hiszen személye válogatja: van aki az együttjárásban sem enged sokat a pórázon, és van aki a házasságban is sokat megenged a másiknak, és ettől még mindkettő lehet jó, ha megbíznak egymásban és nem őrli fel valamelyiküket a féltékenység.
Tehát lehet bármi, mégis a bizalom a legfontosabb. Az pedig sok jó és rendszeres beszélgetéssel és a párkapcsolatba fektetett sok energiával tud növekedni.
Ha komoly a párkapcsolatotok, akkor tudatosan kell azt építeni, ezért a mély lelki beszélgetések, tudatosan, rendszeresek kell, hogy legyenek, főleg ha ilyen kényes kérdésről van szó, mint a féltékenység. Beszélgessetek, mond el neki, hogy a mi van a féltékenységed mögött, és hogy ezzel nem bántani akarod, nem azt akarod, hogy ő megbízhatatlannak érezze magát. Szögezzetek le dolgokat egymásnak, hogy kinek mi az, ami megengedhető, aztán hagyj időt, hogy a párod bizonyítson, és ha bizonyított, akkor bízz meg benne!
Hát ennyit tudtam mondani.
Remélem hasznos gondolatokat kaptál a probléma megoldásához! Ha bármi további kérdésed van, bátran írj nekem, szívesen válaszolok!
Sok szeretetet, türelmet, megértést, gyengédséget és boldogságot kívánok a párkapcsolatodhoz!
Üdvözlettel:
Laci

Hozzászólás hozzáadásához REGISZTRÁLJON vagy LÉPJEN BE rendszerünkbe
2018-04
Ke Sze Csü Szo Va
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30