gyász - téma hozzászólásai
Pont Te Kellesz Ifjúsági Információs Pont
Betűméret állítása:

gyász


Létrehozta: Prucsok
Szia :) Egyik osztálytársam pár hete öngyilkos lett, és most, iskolakezdés előtt merült fel bennem a kérdés, hogy ezt hogy kezeljem jól osztályon belül?

kecskes laszlo
2013-11-30
Kedves Snotra!

A válaszom szempontjából nagyon fontos lenne, hogy megírd nekem, pontosan mennyi ideje történt a haláleset és milyen körülmények között. Ugyanis gyász és gyász között nagy különbség lehet. Ha egy éven belül történt a haláleset, ráadásul esetleg tragikus körülmények között, akkor ez valószínű nem patológiás gyász, de ha már több éve történt, akkor bizony egy feldolgozatlan gyászról beszélhetünk, amelyen segíteni kell. Persze a sima gyászt is érdemes segíteni, de ahhoz nem szükséges szakember bevonása.
A másik problémakör kapcsán is lenne kérdésem, pontosabban kérésem, hogy írj néhány konkrétumot: mivel keseríti meg a főnökasszony a dolgozók és köztük a te munkádat és életedet. Mit jelent ez pontosan.
Valamint még egy kérdésem lenne, hogy mennyire ismered a főnökasszony családját és bizalmas baráti körét. Ugyanis ilyen esetben leginkább talán rajtuk keresztül tudnátok elérni valami változást a cégvezetés ügyét illetően.
Kérlek válaszolj ezekre a kérdésekre és akkor én is tudok érdemben segítséget nyújtani néhány jó tanáccsal.
Köszönöm, hogy írtál! Szeretettel várom válaszod!
Üdvözlettel:
Laci


Kedves László! A munkahelyemen történt egy haláleset, mindenkire hatással volt, mivel a cég főnöke hunyt el. A cég vezet...
snotra
2013-11-26
Kedves László!

A munkahelyemen történt egy haláleset, mindenkire hatással volt, mivel a cég főnöke hunyt el. A cég vezetése így a felségre maradt, aki sajnos nem a legalkalmasabb erre a pozícióra, viszont lenne más, aki helyette üzemeltetné. Ki is vonulhatna a cégvezetésből. De nyilván ezzel lefoglalja magát, biztos segítség számára a gyászban. Viszont a dolgozók munkáját kb. megkeseríti. Nem tudom, hogy hogy lehetne segíteni neki ennek a feldolgozásában, de úgy érzem, ha sokáig "lengi körül" a napjaimat én is be fogok csavarodni. Nagyon elnéző vagyok meg türelmes, meg stb. Engem is ért már veszteség, de valahol úgy gondolom,hogy meg kell tanulni "elengedni" azt, aki már amúgy sincs velünk
kecskes laszlo
2013-10-10
Kedves RBetti22!

Ha elvesztünk valakit a családunkból, akkor, azt gondolom, nem tagadhatjuk le azt, hogy ő létezett. Attól, hogy a nagypapád meghalt, nem mondhatod rá, hogy nem is volt sosem nagypapád. Azt hiszem ezzel nagyon röviden válaszoltam is a kérdésedre.
No de azért nézzünk mögé a dolgoknak.
Először egy kicsit gondolkodjunk tárgyilagosan. A ma hatályos törvény szerint egy magzatot a 12. betöltött hetétől illeti meg az élthez való jog (tehát ezután már nem lehet abortálni, kivéve súlyos fejlődési rendellenesség esetén a 24-ik hétig). Tehát még a (liberálisnak mondható) törvény szerint is egy 12 hetes magzat már embernek számít. Egy 12 hetes babának pedig már meg van minden kis szerve, keze, lába, tulajdonképpen ő már egy pici kis emberke. Az egyház tanítása szerint egy magzatot már a megtermékenyülése pillanatától kezdve embernek kell tartani és így nem is szabad elvetetni se korábban, se később. Tehát ha pusztán tárgyilagosan nézzük ezt a dolgot, akkor egyértelmű tény, hogy volt egy babátok, aki sajnos nem lehet már veletek. Ő volt az első gyermeketek, akinek sajnos csak ilyen rövid kis élet jutott, de az a néhány hét vagy hónap alatt ő egy valóságos kisbaba volt, akár mennyire is beteg volt. Az ő elvesztése miatti fájdalom és a gyász szépen lassan elmúlik, de az emlékét nem lehet kitörölni. Ami történt megtörtént. Ő már örökre a ti életetek történetéhez tartozik, ha elfogadjátok ezt ha nem. Ezt nem kell szégyellni, nem kell rejtegetni, de nem is kell különösebben fölemlegetni. Viszont ha kérdezik, akkor talán az a természetes, hogy: igen volt egy első gyermekünk, aki nem születhetett meg élve, de most itt van a kislányunk, aki a legnagyobb gyermekünk, de a második.
Manapság már eléggé köztudott, hogy a gyászban általában 5 fázist különböztetünk meg. Ezen az öt fázison, egy normál gyász esetében, általában egy-másfél év alatt átküzdik magukat a gyászolók. Viszont egy kisbaba elvesztése komplikált gyásznak tekinthető, erre van is egy kifejezés, hogy perinatális gyász (vagyis magzati vagy születés körüli halálesetből származó gyász). Ez azért más mint egy normál gyász, mert a személyhez, akit gyászolunk nincsenek megfogható emlékeink. Nem volt jelen az életünkben olyan „kézzelfogható” módon, mint pl. egy felnőtt családtagunk. Egy picit az ő személy számunkra lóg a levegőben, talán még nevet sem adtunk neki, ezért nem is tudjuk megnevezni, kimondani, hogy kit is gyászolunk. Ettől más egy ilyen gyász és emiatt talán nehezebb, komplikáltabb, mint pl. egy normál időskori haláleseti gyász.
A gyász egyik fázisa a tagadás időszaka. Ez általában az első fázis és a halálesetről szerzett tudomás után néhány óráig, max. egy-két napig szokott tartani, tulajdonképpen ez még a haláleset miatti sokkos állapot következményeként lép föl. Nyilván való, hogy a férjednél nem erről van szó, hanem utólagos tagadásról: ha letagadom, hogy létezett egy gyermekem, aki tulajdonképpen szinte meg sem született, akkor nincs kit gyászolnom, és így gyorsan túl vagyok rajta. Erre a fajta reakcióra van egy „csúnya” szakkifejezés, ez egy un. késleltetett gyász, amely egyfajta „bagatellizálással” próbálja időben kinyújtani a normál, akut gyász koncentrált fájdalmát. Ennek a fajta gyásznak az egyik legfőbb jellemzője a tagadás.
Az egyik gyásszal foglalkozó (szakmailag korrekt) internetes portál így ír erről: „Első reakció akár a megkönnyebbülés is lehet, nem jelenik meg szomorúság és szorongás. Oka szintén a halotthoz való ambivalens kötődés (...), a halottról való beszélgetések hárítása jellemzik. Szintén megjelenik a harag és bűntudat, de itt mindez a tagadás eredménye. A gyászoló úgy él, mintha nem történt volna semmi. A normál gyászfolyamat itt sosem megy végbe.”
http://gyaszfeldolgozas.com/gyasz/a-gyasz-fazisai/komplikalt-gyasz/
Természetesen ez egy általánosítás, ehhez képest minden eset egyedi, de talán egy-két eleme ráillik a ti helyzetetekre. Hogy mit kell érteni a halotthoz való ambivalens kötődésen? Hát pont egy teljesen ismeretlen kisbabához - aki mégis csak a mi gyermekünk - kötődünk leginkább ambivalens (kettős) módon: szeretjük őt, de mégis annyira idegen, szinte „semmi közünk még hozzá”...
Az, hogy most megpróbáltam diagnosztizálni a helyzeteteket, pontosabban a férjed gyászhelyzetét, még nem jelent semmit. Ezzel együtt lehet élni. Talán nem lesz komolyabb lelki, mentális következménye az életetekben. És tulajdonképpen az is egyfajta hozzáállás, hogy ezt az egészet egy vetélésnek tekintitek és nem halálesetnek. Így mindjárt más kontextusba kerül ez az egész szomorú esemény. De akkor is az a baba egy élő személy volt, aki a kettőtök első gyermeke.
Ha úgy gondolod, esetleg megírhatod, hogy hány hetesen történt a halva szülés, milyen betegsége volt a babának, és hogy mindez milyen régen történt. És ami a legfontosabb, hogy te hogyan élted ezt meg és a férjed hogyan élte meg.
Mindenesetre mindkettőtök hozzáállása - legalább is amennyire leírtad - azért normálisnak mondható (ez alatt azt értem, hogy nem patológiás, nem beteges). Te elgyászolod az első gyermekedet, a férjed pedig inkább tagadja, hogy volt első gyermeke, és így próbálja elrendezni ezt a lelkében. (Azért itt a tagadás szót nem arra értjük, hogy értelmileg, emlékezetileg tagadja, hogy ez megtörtént, hanem egyfajta megnemtörténtté tétellel próbálja eltussolni lelkileg, ami lehet, hogy csak félig tudatos reakció.)
Itt most nem is az a legfontosabb, hogy ti külön-külön hogyan dolgozzátok fel ezt a veszteséget, hanem, hogy együtt, mint család, hogyan könyvelitek el. Mit mondtok majd pl. a kislányotoknak, amikor már nagylány lesz? Ő az első gyerek a családban vagy nem? Ebben kellene nektek kettőtöknek egységre jutni! Beszéljétek meg, hogy egységesen mit válaszoltok akkor, amikor erről kérdeznek titeket! Szerintem a legkönnyebb, ha az igazat mondjátok: volt egy első gyermekünk, aki halva született, így a kislányunk a legnagyobb gyermek... Ez az igazság. Igazad van abban, hogy nem jó szívvel mondod azt, hogy az egészséges kislányod az első gyermek, hiszen egész egyszerűen ez nem igaz. Érzed azt, hogy így megtagadod az igazi első gyermekedet, akit bár nem ismertél, de a szíved alatt hordoztál néhány hónapig.
Mint mentálhigiénés szemléletű ember azt gondolom, hogy az lenne a leghelyesebb, hogy ha nem adtatok esetleg nevet az elhunyt babátoknak, akkor most utólag adjatok a nemének megfelelő nevet. Ezzel a névvel gyászoljátok el és búcsúzzatok el tőle, (ha hívők vagytok, akkor mondhattok a lelkiüdvéért imát, misét), és ezzel a névvel emlékezzetek rá, és ha bármikor feljön a téma, akkor ezzel a névvel említsétek. Így könnyebb lesz róla beszélnetek, mert megfoghatóvá, megnevezhetővé válik. Olyan nevet adjatok neki, amilyenen akkoriban gondolkodtatok, amikor őt terveztétek, és azt a nevet már ne adjátok később másik gyereketeknek!
Ezt tudom tanácsolni. És azt, hogy ezek a szempontok alapján próbáljátok meg újból átbeszélni a férjeddel ezt a dolgot, türelmesen, szeretettel, időt hagyva egymásnak. Az a legfontosabb, hogy végül egységben legyetek a férjeddel ebben a kérdésben, és egyébként mindenben. :-)
Erről az egész helyzetről még nagyon sok mindent lehetne mondani, beszélni. Gondolom még neked is sokat kell dolgoznod magadban, hogy ezt helyretedd, ezért bátran írj azokról a dolgokról, amiket kérdeztem, vagy bármi másról, amiben segítségre lenne szükséged!
Szeretettel várom a válaszod!
Addig is nagyon boldog családi életet kívánok!
Üdvözlettel:
Laci


Szia! Az első babánk beteg volt és halva született. Azóta van egy gyönyörű, egészséges kislányunk.Ha kérdezik hogy ő-e...
RBetti22
2013-10-05
Szia!

Az első babánk beteg volt és halva született. Azóta van egy gyönyörű, egészséges kislányunk.Ha kérdezik hogy ő-e az első gyermekem, nem tudom jó érzéssel azt mondani, hogy igen (persze idegeneknek ezt mondom, nem akarom őket beavatni). Férjemmel beszélgettünk és ő úgy gondolja, hogy a kislányunk az első babánk, ő a legnagyobb. Én viszont úgy gondolom, hogy két gyermekünk van, csak az egyik nem lehet velünk. Mindkettőnk hozzáállása normálisnak mondható? Vagy esetleg feldolgozatlan gyász állhat a háttérben?
kecskes laszlo
2013-09-21
Kedves Favourite!

Szeretném kérni, hogy tegeződjünk, ha ez így neked is megfelel.
Először is elnézésedet kérem, hogy idáig nem írtam választ, de sajnos a tanév elejei rendkívül sűrű teendőim és családi okok miatt nem jutottam oda, hogy írjak. Sajnos most sem tudok túl hosszan írni, de igyekszem hasznosan válaszolni. És még majd utána nézek a gyászmunkát segítő csoportnak is, és később írok.
Ami a legfontosabb, hogy ne hagyd a barátnődet magára. Persze, ha egy-egy alkalommal kifejezetten kéri, hogy egyedül lehessen akkor persze igen. Ezt inkább általában véve értem, hogy ne hagyd őt magára, a gyászban, mint folyamatban. Hagyd, hogy beszéljen az elhunyt férjéről, hogy elmondja az érzéseit, kisírja magát, ez nagyon fontos. Egy ilyen nagy fájdalmat senki sem tud magában tartani, vagy pedig ha igen, az valószínű mentális és fizikai megbetegedéshez is vezethet. Tehát fontos, hogy támogasd őt a jelenlétetted, hogy érezze, hogy rád számíthat és hogy neked kiöntheti a szívét.
Természetes, hogy most nem tud a barátnőd föloldódni, szórakozni stb., de egy séta egy kirándulás, vagy valamilyen program, amire neki lelkileg szüksége lehet, az jót tesz. Ilyesmivel próbálkozhatsz, de nem kell erőltetni semmit. Az ilyen mély gyásznak hosszú és mély a lefolyása, ezét nem kell úgy viselkedni vele, hogy "na gyere már el velem szórakozni, mert nem jó, hogy csak itthon ülsz..." Meg kell érezni, hogy mi az amire neki tényleg szüksége van. Merjetek beszélgetni a halálról, a félelmekről, a túlvilágról, a bizonytalanságokról, a kilátástalanságról, és akár arról is, hogy neki most milyen kapcsolta van az elhunyt férjével. Nagyon sok gyászoló ember számol be misztikusnak tűnő találkozásokról az elhunyt hozzátartozójával. A szakemberek szerint ez is a gyász "természetes" része. Magyarul: ne legyenek tabuk, érezze, hogy neked mindent elmondhat, mindent kibeszélhet. Ez a legfontosabb. Persze nagyon sok mindent lehetne még erről mondani, de majd legközelebb még írok. De na további kérdésed van közben, akkor szeretettel várom válaszod!
Addig is sok erőt és kitartást a barátnőd segítéséhez!
Üdvözlettel:
Laci

Barátnőmnek tragikus hirtelenséggel elhunyt a férje, mindössze 35 éves volt. A barátnőm most 31. Két éve voltak házasok. Nem tudo...
kecskes laszlo
2013-09-20
Kedves Rozzikiki

Örülök, hogy írtál, és hogy rászántad maga arra, hogy ilyen nehéz témával szembesülj. Először is elnézésedet kérem, hogy idáig nem írtam vissza, de sajnos a tanév elejei rendkívül sűrű teendőim és családi okok miatt nem jutottam oda, hogy választ írjak. Sajnos még most sem tudok hosszabban írni, de igyekszem majd hosszabban válaszolni az elkövetkező napokban.
Addig is mindenképpen olvasd el a kérdésed alatt látható válaszomat, amit egy "Prucsok" nevű kérdezőnek írtam. Ebből sok minden talán hasznos lehet a számodra is. Ezáltal is közelebb engedheted magad ahhoz a tényhez, hogy előbb-utóbb bekövetkezik amitől tartasz. De már pusztán a téma közel engedése is segít abban, hogy a gyász, amit majd egyszer át kell élned, ne legyen tabu, ne legyen olyan idegen.
Remélem már ezzel is tudtam, egy picit segíteni.
Minden jót kívánok Neked, de leginkább azt, hogy mindenki sokáig éljen a családodban!
Üdvözlettel:
Laci

Kedves Laci! Az a helyzet, hogy eddig még nem történt a közvetlen környezetemben haláleset, de ahogy idősödöm egyre töbet...
favourite
2013-09-11
Barátnőmnek tragikus hirtelenséggel elhunyt a férje, mindössze 35 éves volt. A barátnőm most 31. Két éve voltak házasok. Nem tudom, hogyan tudnék neki segíteni, pl. érdekel, hogy van-e valamilyen gyászmunkát segítő csoport, ahova elmehetne (Vas megye), illetve hogyan viszonyuljak hozzá: próbáljam kirángatni otthonról és a magányából, vagy épp ellenkezőleg, ha egyedül akar lenni, hagyjam magára?
rozzikiki
2013-08-30
Kedves Laci!

Az a helyzet, hogy eddig még nem történt a közvetlen környezetemben haláleset, de ahogy idősödöm egyre töbet gondolok arra, ha bekövetkezik ilyen - nagyon nem szeretném - akkor hogyan lehet ehhez viszonyulni, fel lehet-e rá készülni? Hogyan kell ilyenkor viselkedni? Még a nagyszüleim is élnek,épek és egészségesek is.
Köszönöm a válaszod előre is!
kecskes laszlo
2013-08-29
Kedves Prucsok!

Köszönöm, hogy írtál. Egy apró technikai dologgal kezdeném: ha esetleg legközelebb új fórumtémát és abban új kérdést szeretnél létrehozni, akkor ne a fórumleírásba írd be a kérdésed, hanem: hozd létere a fórumtémát, a fórum leírás rovatba írj egy témameghatározó rövid mondatot (de nem muszáj, hagyhatod üresen is), és miután létrejött az új fórumtéma, utána az „hozzászólás hozzáadása” című keretben tedd fel a kérdésed. Megértésedet köszönöm. :-)
Először is szeretném kifejezni együttérzésemet az osztálytársad halála kapcsán! Minden ilyen eset nagyon elszomorító, különösen, hogy egy fiatalról van szó. Néhány évvel ezelőtt a baráti társaságom egyik tagja lett öngyilkos, igen nehéz volt feldolgozni mindnyájunknak.
Egy kicsit írok arról, hogy mi is a gyász. A gyász egy természetes reakció, amely az átélt veszteség lelki feldolgozásának a folyamata. Nem csak egy haláleset kapcsán jelenik meg az életünkben, hanem bármilyen más veszteség esetén is, amely az életünket súlyosan érinti. Pl. ha valaki egy baleset után tartósan rokkanttá válik, akkor a saját egészségét kénytelen elgyászolni. A gyásznak vannak általánosan felismert szakaszai, amelyekről bőséges kutatások és szakirodalom értekezik.
Természetesen a haláleset, az amit minden ember a legnagyobb veszteségként él át. Ilyen nagy veszteséget egyedül elgyászolni óriási terhet jelent. Ezért alakult ki ősidőktől fogva minden társadalomban a gyász közösségi kultúrája. A közösségi, szertartás szerű gyászolás, megkönnyíti az egyén gyászfolyamatát. Sajnos a modern nyugati kultúrában, az elmúlt évtizedekben, bizonyos értelemben tabuvá vált a haldoklás, a halál, a gyász és részvét. Nem akarunk erről hallani, mert a globalizációs kultúránk fiatalosan hibátlan emberképébe nem fér bele a betegség, haldoklás és a halál „bűze”. Emiatt sajnos a hagyományos kultúránkból is kezd kiveszni a közösségi szertartásos gyász: egyre kevésbé tudunk viselkedni egy ilyen szituációban, egyre kevesebb a temetési szertartás, inkább hazaviszik a hamvakat az emberek, ezzel is azt mutatják tudattalanul, hogy gyászuk inkább abban merül ki, hogy nem vesznek tudomást hozzátartozójuk halálról. Ez inkább csak ront a helyzeten, mert megnehezíti az elválást, a búcsúzást és a gyógyító belenyugvást, felejtést. Régen a népi hagyományban a közösségi ünnepekhez (pl. esküvő, lakodalom) hasonlóan megvoltak a gyászhoz tartozó szertartások és rögzült viselkedési formák: pl. hogyan kell részvétet nyilvánítani, hogyan kell elbúcsúzni a halottól, hogyan kell a temetésen viselkedni, hogyan kell a közvetlen hozzátartozókhoz viszonyulni, hogyan kell a gyászfolyamatot kísérni, segíteni. Ezek mára sajnos feloldódóban vannak.
Talán kicsit emiatt is van az, hogy te mint diák, tanácstalanul, talán kicsit félve, állsz a dolog előtt, hogy mit is kellene kezdeni ezzel a szituációval majd szeptember 2-án, amikor újra találkozol az osztálytársaiddal, de az a valaki már nem lesz közöttetek.
Nos először is azt javasolnám, hogy az osztályban ne csináljatok ebből tabut. Gondolom azért az osztályfőnök az első osztályfőnöki órán említést tesz erről a tragikus tényről, hogy egy ember hiányzik közületek. Biztosan fog kezdeményezni valamilyen megemlékezést, beszélgetést róla. Ez helyes dolog. De ti is beszélgethettek róla - kellő méltósággal - egymás között, nem kell ezt a terhet, fájdalmat magatokba zárnotok. Ha az osztályfőnök vezetésével beszélgettek erről, akkor nyugodtan beszéljétek ki az érzéseiteket, és ha van olyan köztetek, akiben a lehetséges segítségnyújtás elmulasztásának terhe is megjelenik, akkor ezt is beszéljétek meg: talán voltak előjelei ennek a tragédiának..., mindenki emlékszik arra, hogy mikor látta őt utoljára élve, akkor talán még lehetett volna segíteni neki valahogy, hogy ez ne így történjen..., talán ha jobban odafigyeltünk volna rá..., talán ha a nyári szünetben meglátogattuk volna, vagy elhívtuk volna valahová... Ezeket a gondolatokat is beszéljétek ki, az segít a közös és egyéni gyászban.
Ha esetleg még nem történt meg a temetés, és valamikor a közeljövőben lesz, akkor mindenképpen vegyen részt a temetésen az egész osztály, az osztályfőnökkel együtt. Vigyetek virágot, mécsest és búcsúzzatok el tőle lélekben.
Az osztálytermetekben legalább az első tanítási napon tegyétek ki az osztálytársatok fényképét egy gyász szalag kíséretében, gyújtsatok meg egy mécsest, gyertyát a kép előtt és emlékezzetek meg róla szóban: milyen ember volt ő, kinek milyen meghatározó személyes élménye volt vele kapcsolatban, esetleg valamilyen tanúságot is levonhattok magatok számára azzal kapcsolatban, hogy a hasonló esetek elkerülése érdekében mennyire fontos, hogy egymás lelki világára is komolyabban odafigyeljünk az éltünk során.
A gyászfolyamat természetesen nem egy-két napig tart. Ennek kifejezésére alakult ki a hagyományos gyász-kultúrában a gyászidő, illetve a közeli hozzátartozóknak a gyászév. Ebbe nem mennék bele részletesen, mert ez most nem fontos, a lényeg, hogy egy rövidke gyászidőt talán ti is tarthattok az osztályban.
Elhatározhatjátok pl., hogy egy-két napig, vagy az első héten mindenki fekete ruhában jön iskolába, kifejezve ezzel azt, hogy ezt az osztálytársatokat valóban szerettétek és a halála mellet nem mentek el „szó” nélkül. Ezzel a többi osztályoknak is példát adhattok emberségből, tiszteletből.
Ez a pár nap alatt a fénykép is kinn maradhat szem előtt.
Ezek a közös gyászjelek megadása után pedig próbáljatok felszabadulni és továbblépni, persze a szívetekben megőrizve azt a szomorú tapasztalatot, hogy mennyire törékeny az emberi élet. Ez is legyen a felnőtté válásotok egyik építő téglája.
Majd november elején, amikor elérkezik a Mindenszentek ünnepe és a halottak napja, szervezzetek egy közös temetőlátogatást az osztálytársatok sírjához, vigyetek virágot és gyújtsatok mécsest, esetleg ha vannak hívő emberek az osztályotokba, ők mondjanak egy imát a halottért és családjáért.
Hát ennyit tudnék javasolni. Légy bátor és ügyes, az osztályfőnököd segítségével kezdeményezd ezeket a lépéseket bátran, ez is az lelki érettségedet, felnőttségedet bizonyítja majd.
Ha bármi kérdésed van vagy ilyesfajta segítségre lenne szükséget, akkor nyugodtan írj nekem!
További minden jót kívánok!
Üdvözlettel: Laci
snotra
2013-12-09
Kedves László!

A haláleset nem annyira régen történt, 4 hónapja, amit hosszú betegség előzött meg.
A hölgy agresszív, indulatos, türelmetlen, meggondolatlan, bizonyos helyzetekben pedig nem képes felelős döntést hozni.
Ismerem a családját, mivel a cég családi vállalkozás. De úgy érzékelem, hogy a segítésben való törekvés mára kifulladt a ráhagyásban a folyamatos ellenállás következtében.

Köszönöm, hogy segítesz!
Üdv.:
S


Kedves Snotra! A válaszom szempontjából nagyon fontos lenne, hogy megírd nekem, pontosan mennyi ideje történt a haláleset é... Kedves László! A munkahelyemen történt egy haláleset, mindenkire hatással volt, mivel a cég főnöke hunyt el. A cég vezet...

Hozzászólás hozzáadásához REGISZTRÁLJON vagy LÉPJEN BE rendszerünkbe
2018-04
Ke Sze Csü Szo Va
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30