Félelmek/Fóbiák - téma hozzászólásai
Pont Te Kellesz Ifjúsági Információs Pont
Betűméret állítása:

Félelmek/Fóbiák


Létrehozta: era
kecskes laszlo
2013-11-21
Kedves Snotra!

Örülök, hogy írtál, de ha egy picivel bővebben körülírnád a helyzetet, akkor sokkal könnyebben tudnék hasznos tanácsot adni.
Tehát hasznos lenne, ha megírnád, hogy mit dolgoztál eddig és milyen munkakörbe szeretnél kerülni; milyen tapasztalattal rendelkezel az új munkahelyeddel kapcsolatban; milyen okból merült fel a munkahelyváltás; mennyi ideje dolgozol ott ahol jelenleg vagy; azelőtt volt-e másik munkahelyed, ha igen, akkor onnan milyen élményeket hoztál magaddal?
Ezek ilyen felszínes kérdések, de sokat elárulnak számomra az egész helyzetedről. Ami persze lényegesebb, hogy belül mi van! Azon kellene elgondolkodnod, dolgoznod magadban és reflektálnod, hogy amikor arra gondolsz, hogy el kell hagynod a munkahelyedet és egy másik helyen kell újrakezdened, akkor milyen érzések és gondolatok jönnek fel benned? Mitől félsz igazából? Milyen hangok szólalnak meg a fejedben, amikor gondolatban magad elé idézed azt a szituációt, hogy felmondasz és elhagyod az addigi helyedet? Milyen félelmek vannak benned, és mi az ami mégis bátorít ebben a helyzetben? Milyen hangok szólalnak meg a fejedben, amikor arra gondolsz, hogy az új munkahelyeden munkába kell állnod? Milyen félelmek vannak benned és mi az, ami bátorít abban, hogy válts?
Nagyon hasznos lenne, ha ezekkel a kérdésekkel dolgoznál, és utána leírd nekem, hogy mire jutottál. Így tudunk majd eljutni, ahhoz, hogy mitől is félsz igazából, és ha ezt tudjuk, akkor tudunk rá megoldást keresni.
Általánosságban annyit tudnék írni, hogyha valóban szükséges a váltás, akkor nem kell félni, nem vagy egyedül. Az élet főleg a fiatalok élete tele van állandó rombolással és építéssel. Ez a kamaszkor kezdete óta így van: a kamaszkor elején kezd el észrevétlenül és ösztönösen rombolni az ember, mert le kell bontsa a gyermekkorát, hogy felnőtté épülhessen. És ez a rombolás és építés mindaddig folytatódik, mígnem úgy kb. 30 éves kora körül megállapodik egy saját családban, egy hivatásban, egy otthonban, stb. De még ezután is várnak néha ilyen rombolások és építések az életben azért, hogy az ember valami jobbat, többet, szebbet, nagyobbat és boldogabbat tudjon kihozni az életéből. Ahhoz tehát, hogy új dolgokat építsünk be az életünkbe, sok addigi megszokott dolgot kell feláldoznunk érte, de csak így tud haladni az életed.
Egy hasonlattal élve úgy is mondhatnám, hogy amikor az ember megszerez egy ezüstöt, akkor azt nagyon markolja és nagyon ragaszkodik hozzá, hiszen az az ő ezüstje. De egyszer csak ott kínálkozik valami, ami lehet, hogy arany. Ahhoz azonban, hogy az aranyat megszerezhesse, el kell engednie az ezüstöt, különben nem fér az arany a kezébe. Ha nem tanulja meg elengedni az ezüstöt, soha nem lesz aranya. Ez persze kockázattal is jár, hiszen nem minden arany, ami fénylik, de hát ilyen az élet. Ha tehát mégis csalódnánk az aranyban, akkor azt lehet tenni hogy egy pici egér utat hagyunk magunknak, amelyen visszajuthatunk a jól bevált kis ezüstünkhöz.
Nos, tudom, hogy én most a fentiekkel a váltás irányába próbáltalak terelni, de ezt neked magadnak kell tudnod, hogy tényleg kell-e váltanod.
Manapság ugyanis sokan vannak olyan fiatalok, akiknek meg pont az a problémájuk, hogy nem tudnak semmiben sem megállapodni, nem tudnám semmi mellet huzamosabban, vagy esetleg végleg elköteleződni. Ez talán még rosszabb, mint az, hogy valaki nem mer lépni. Nekem van több olyan 30 év körüli ismerősöm, aki már legalább 4-5 szakot és szakmát elvégzett és kipróbált, minden évben munkahelyet vált, mindig keresi a az újabb barátnőket, mindig mások a jövőbeli tervei, soha nincs megelégedve azzal, ami van. Lassan már kopaszodik és egy kicsit őszül is, de nem tud megállapodni valami és valaki mellett... Manapság sokan félnek elköteleződni. Ez is benne van a levegőben, csak azért mondtam ezt, hogy te tudod, hogy valóban kell-e váltanod vagy inkább csak a kitartás hiányát éled meg.
Ennyi tudnék mondani így első körben. Ezeken dolgozzál magadban, és utána írj nekem, hogy mire jutottál.
Szeretettel várom tehát a válaszod!
Addig is bátorság és kitartás! :-)
Üdvözlettel: Laci


Kedves László! Szeretnék tanácsot kérni abban, hogy hogy tudnám megerősíteni magam abban, hogy más munkahelyen is meg tudn...
snotra
2013-11-20
Kedves László!

Szeretnék tanácsot kérni abban, hogy hogy tudnám megerősíteni magam abban, hogy más munkahelyen is meg tudnám állni a helyem.
Szeretnék munkahelyet váltani, de félek ettől, nem csak az új helytől, hanem a váltástól önmagától.
vulfia
2013-11-06
Kedves László!

Először is Köszönöm, hogy válaszoltál.
Többször is végigolvastam a leveledet ami szerintem igen pozitív hatással lesz majd rám a következő időkben. Bár tudom, hogy kell hozzá sok sok idő.
A fertőzésektől nem félek ez szinte majdnem biztos. Szeretem a tisztaságot, a rendet, a higiéniát, de nem viszem túlzásba.
A halál az egy kicsit más. Kedvenceim közé tartoznak a horrol. a misztikus és a túlvilági megmagyarázhatatlan filmek, könyvek történetek. Hogy félek-e a haláltól azt nem igazán tudom.
Egy apró kicsi történet: Volt egy nagyon kedves cicám (gondoztam, szerettem, mindent megtettem érte 10éven keresztül) , akit sajnos a kutyák széttéptek és a kis tetemét sem mertem megfogni, a húgom segített eltemetni. Lehet, hogy ez egy félelem a haláltól, bár cáfolja a következő gondolatom. Amikor az édesapám meghalt és végig mellette voltam az utolsó percig, és mikor eltávozott a túlvilágba még megsimogattam és adtam egy utolsó puszit Neki. Itt nem volt "fóbiás" érzés. Szóval nem tudom, hogy hogy működnek ezek a dolgok. Szívesen fogadom továbbra is a tanácsaidat.

Előre is köszönöm Vulfia
Kedves Vulfia! Egyáltalán nem hangzik bután a kérdésed, ugyanis nagyon sokan nagyon sokféle fóbiában szenvednek. A te esete... Kedves László! Biztosan bután hangzik majd a kérdésem,felnőtt családos nő vagyok. Kiegyensúlyozott életet élek.
kecskes laszlo
2013-11-03
Kedves Vulfia!

Egyáltalán nem hangzik bután a kérdésed, ugyanis nagyon sokan nagyon sokféle fóbiában szenvednek. A te esetedben a pánik és a leizzadás (ami nem hétköznapi undorra utal) tüneteivel egy specifikus fóbiáról beszélhetünk, ami azt jelenti, hogy maga a fóbiás undor és pánik nem kapcsolódik más pszichés betegséghez vagy személyiségzavarhoz, hanem csak és kizárólag, egy minden esetben azonos helyzet, esemény, tárgy váltja ki.
Megpróbálhatjuk meghatározni, hogy milyen ismert specifikus fóbiához áll ez közel, pl. nekrofóbia (haláltól vagy halottól, tetemtől való félelem) vagy pl. nozofóbia (fertőzhetőségtől való félelem), ez attól függ, hogy amikor meglátod a tetemet, akkor mik a legerősebb érzések benned, mi is az pontosan amitől undorodsz, milyen gondolatok, érzelmek jönnek föl benned ilyenkor.
Mivel a fóbiában szenvedő egyes emberek a lehető legkülönbözőbb dolgoktól félnek, ezért a szakirodalom sem ad minden egyes fóbiának nevet, hanem gyűjtőnéven specifikus fóbiának nevezi, azt amikor egy valaki egy konkrét dolgoktól, helyzettől fél és pánikol, ahogy már az előbb is említettem.
A jó hír, hogy ezek a specifikus fóbiák nagy akaraterővel és kitartó munkával általában legyőzhetőek, de legalább is enyhíthetőek. De milyen esetben érdemes mindenképpen megküzdeni és legyőzni a fóbiát? Abban az esetben, ha ez károsítja a mindennapi komfortérzetedet és esetleg az életvezetésedben is fennakadásokat okoz. Magyarul, akkor érdemes vele foglalkozni, ha nagyon zavaró.
Tegyük fel, hogy nincsenek macskáid és egy zsúfolt nagyvárosban laksz a tizedik emeleten, távol a zöld övezettől és a természettől, tehát egy olyan helyen vagy, ahol jó esetben szinte soha nem találkozol semmilyen állati tetemmel. Ebben az esetben, ugyan lehet hogy életed során egyszer-kétszer belebotlasz egy kismadár tetemével a parkban és rád tör a fóbiás pánik, no de nem kell hozzáérned, eltávolítanod, így a fóbiádat tudomásul véve továbbsétálsz, és kész. Mások is félnek sok mindentől...
Viszont ha egy kertes házad van egy erdő szélénél, ahol a macskáid minden egyes nap hoznak valami levadászott kisállatot a küszöbödre, sőt még baromfiudvarod is van, ahol időnként elhullik egy-két csirke, és így minden héten legalább háromszor-négyszer abban a számodra borzasztó és undorító helyzetben van részed, hogy saját kezeddel kell eltávolítanod az állati tetemet. Ebben az esetben érdemes egyáltalán fóbiának nevezni a különösen erős félelemet és ekkor érdemes foglalkozni és szembenézni a fóbiáddal.
No de lássuk, mit is tehetnél ezzel a fóbiával?
A fóbiás félelem kezdete általában kora gyermekkori. Ezért érdemes lenne első körben arra ránézned, hogy milyen kisgyermekkori eseménnyel hozható összefüggésbe ez a félelmed.
Egy példát had említsek saját életemből: Kb 5 éves koromban félelmetes körülmények között megcsípett egy darázs, ez volt az első darázscsípésem életemben. Onnantól kezdve mindig erős félelem fogott el, amikor darázs vagy attól nagyobb, repülő és zümmögő rovar jött a közelembe. Azóta persze a nagy félelmet kinőttem, ezért ez nem is nevezhető fóbiának, de a mái napig is ellenszenvet érzek minden darázs iránt és azonnal leirtom őket, ha valahol rájuk bukkanok, illetve a nagy zümmögő rovarokat elkerülöm, ha körülöttem röpdösnek. Ösztönös, villámgyors félelmi reakcióval söpröm le őket, ha véletlen rám szállnak. De egyéb szituációban egyáltalán nem félek a rovaroktól vagy bármilyen állattól.
A fóbia kialakulása nem mindig ilyen egyszerűen, autentikusan működik,mint ahogy ezt most leírtam, ugyanis több tényező is keveredhet bennük, pl. viselkedési öröklés vagy félelemre hajlamos személyiségtípus, stb.
A lényeg, hogy ha esetleg találsz valamit a múltadban, ami összefügghet a fóbiáddal, akkor azzal próbálj meg magadban dolgozni. A tudatosítás, és a tudatos fölülkerekedés sokat segíthet.
A specifikus fóbia tipikus kezelési módja egyébként a szisztémás szembesítés, vagyis a fóbiás félelem kiváltó ingerével történő fokozatos találkozás. Ez a te esetedben a következő lehetne (leírom a lehetséges fokozatokat):
-Amikor legközelebb ebbe a szituációba kerülsz, akkor ne menekülj el a tetemtől hanem maradj látótávolságban tőle, nem kell közelebb menned, nem kell hozzáérned, nem kell semmit csinálj, csak legalább egy-két percig ne menekülj el, és próbálj meg nyugodt maradni.
-Ha ez párszor sikerült, akkor legközelebbi alkalommal úgy maradj pár percig a tetem közelében, hogy már nem csak látótávolságban vagy vele, hanem mondjuk egy méterről alaposan megnézed
-Ha néhány alkalommal sikerült nyugodtan megállnod a tetem közvetlen közelében, azután legközelebb nézd végig, ahogy valaki eltávolítja a tetemet (elássa, kidobja a szemetesbe, stb.). Nézd végig, kísérd végig és most is próbálj meg nyugodt maradni.
- Ha ez is sikerült néhányszor, akkor utána egy alkalommal, amikor hívsz valaki, hogy már megint itt egy kismadár tetem, miközben ő odaér, keress valami hosszú fogó vagy csipesz szerűséget (mondjuk olyat, amivel a grillparazsakat szokták forgatni) és a segítőtársad bátorításával te magad, a fogó segítségével, távolítsd el a tetemet.
-Ha ez is megvolt már néhányszor, akkor ugyan ezt tedd meg úgy, hogy nincs melletted senki, nem hívsz segítséget, hanem megkeresed a hosszú fogót és szó nélkül eltakarítod a tetemet.
-Ha ezzel is megvagy már néhányszor, akkor legközelebb a fogó helyett elégedj meg egy gumikesztyűvel is. A gumikesztyűt felhúzva a tetem farkát vagy lábát megfogva távolítsd el.
Ha idáig eljutottál, akkor győztél! (...és eddigre kihal az összes madár és egér a környéketeken :-)... Bocsánat a viccelődésért!)
Ha nagyon bátor akarsz lenni, akkor később ugyan ezt kesztyű nélkül is meg tudod tenni, és így végül, a pánik és a hiszti helyett, az ilyen helyzetek, egy egyszerű kézmosással végződnek, ahogy minden más egészséges embernél általában.
No hát ezzel kellene megpróbálkoznod.
Remélem sikerül megtenned és legyőznöd a félelmedet! Hosszú és nehéz munka, de nincs más megoldás, csak a tudatos szembenézés.
Ha bármi további kérdésed lenne, bátran írj!
Sok erőt és bátorságot kívánok! Ne feledd, hogy az a legbátrabb, aki önmagát képes legyőzni!
Üdvözlettel:
Laci


Kedves László! Biztosan bután hangzik majd a kérdésem,felnőtt családos nő vagyok. Kiegyensúlyozott életet élek.
vulfia
2013-10-31
Kedves László!

Biztosan bután hangzik majd a kérdésem,felnőtt családos nő vagyok. Kiegyensúlyozott életet élek.

Vannak cicáim akik néha néha madarakat, egereket hoznak nekem ajándékba. Ilyenkor egy teljes pánik fog el, leizzadok. hisztizek és a tetemeket sem tudom eltakarítani. Nagy szerencsém, hogy jó családom és jó szomszédaim vannak akik segítenek rajtam. Megpróbáltam már saját magam is megtenni, de nem igazán sikerült, inkább megvártam a segítséget. Szeretném legyőzni ezt a hisztimet, fóbiámat, bár nem tudom hogy nevezzem ezt a jelenséget, de eddig még nem igazán sikerült.

Ha tud valami jó tanácsot nagyon szívesen fogadnám.

Tisztelettel : Vulfia
kecskes laszlo
2012-12-15
Kedves Tuxpingu!

Igen, az első és a harmadik kérdésed témaköre között elég sok összefüggés van.
Leginkább most a harmadikkal kezdeném. A fejlődéslélektan tudománya azt támasztja alá, hogy sajnos/szerencsére (ki ki döntse el) a szülőktől tudattalanul (és tudatosan) eltanult "férfi/férj/apa" minták valamint "nő/feleség/anya" minták döntően befolyásolják a gyermek felnőtt kori attitűdjét (hozzáállását) viselkedését az adott szerepben. Ezt objektív kutatásokkal is alá lehet támasztani, ha most csak a negatív eseteket vesszük figyelembe. Például ha azt nézzük hogy mennyi olyan fiú van, akinek az apja alkoholista volt és ennek kapcsán agresszív is a családdal, és a fiú is ugyan ezt a mintát követve a saját életében is alkoholista lett és agresszív a családjával. Konkrétan az én rokonságomban is van ilyen. Mi történik ilyenkor: a gyerek átveszi a megküzdési mintákat. Ugyanis az alkoholizmus leegyszerűsítve egyfelől úgy alakul ki, hogy az élet különböző problémáinak egy (rossz) megküzdési megoldása az ivás, és aztán az agresszív dühkitörések. A gyerek ezt látja, és rögzül a tudatalattijába ez a megküzdési mód. Aztán amikor felnőtt korában ő is olyan elvárások, feladatok elé áll, amelyre az apja elé élte az alkoholizmust és agressziót, mint "megoldást", akkor ő, mivel nem ismer más megküzdési módot ehhez nyúl. Persze ez most egy nagyon leegyszerűsített történet volt, de ez egy séma, ami gyakran előfordul. Természetesen ebből van kiút, van gyógyulás. De ez már egy másik téma.
Visszatérve a lényeg, hogy nagy mértékben befolyásolnak minket a szüleink egykor elénk élt mintái, akár pozitív akár negatív az. Természetesen egy tudatos felnőtt ember ezeken tud változtatni, de általában ehhez megfelelő felismerésekre, intelligenciára, akaratra, kitartásra és sokszor külső segítségre van szüksége. És persze szeretetre, megértésre, elfogadásra a környezetétől, párjától, családjától.
Az első kérdésedre nem tudok pontosan válaszolni, mert úgy tetted föl, hogy "mennyire határozza meg". Ugyanis ahogy a fentebbi válaszomból is kiderült azt tudom mondani, hogy valamilyen mértékben biztosan meghatározza az embert mindaz, amit a családjában átélt, megtanult tudatosan de leginkább tudattalanul. DE, hogy ez milyen mértékben és milyen irányban lesz befolyással, az teljesen egyéni eset.
Mondok egy példát: Ismerek egy keresztény nagy családot, ahol 15-en vannak édes testvérek. Az egyik lányt, akit jól ismertem, amikor a saját családalapítási terveiről kérdezték, akkor azt mondta, hogy ő biztosan nem szeretne sok gyereket, mert tudja, hogy a nagycsalád szépsége mellett szüleinek ez milyen nehéz volt, és hogy ő úgy érzi, hogy nem lenne képes sok gyereket fölnevelni. Persze azt is hozzátette, hogy nem egy és nem kettő gyereket szeretne, hanem mondjuk hármat. Másik példa: apósomék kilencen voltak testvérek, és lám apósomnak is kilenc gyereke van. Most nézzük a negatív példákat: Akinek a szülei elváltak, az vagy azt fogadja meg, hogy ő nem is fog megházasodni, vagy azt, hogy ő teljesen másképp fogja csinálni, mint a szülei, és ő biztosan kitart majd amellett az ember mellett, akit választani fog, vagy ő is megházasodik, és amikor jönnek a gondok, akkor ő is elválik, mert ezt látta a szüleitől. Vagy ismerek olyat, aki egyke volt, és tudja, hogy mennyire rossz, hogy neki nem volt testvére, és ezért megfogadja, hogy neki legalább 3-4 gyereke lesz. De van olyan is, aki egyke, és azt gondolja, hogy ez a jó családi modell, vagy nincs alternatívája arra, hogy hogyan lehetne egyszerre több gyereket nevelni, és ezért ő is csak egy gyereket szeretne.
Tehát ezzel azt akartam szemléltetni, hogy a családunk minden eseteben és minden tekintetben kiindulópont a jövőnket, terveinket illetően. DE hogy ez milyen mértékben folyásolja be a tényleges életvezetésünket, és hogy milyen irányba, vagyis azonosulás vagy éppen ellentétbe fordulás irányába folyásol be, az már teljesen szubjektív, és így általánosságban nem igazán kiszámítható. Bár az igaz, hogy a tendenciák inkább az azonosulást igazolják, gondolok itt pl. a válásra. Mert a válás pl. mint megküzdési „megoldás”, szintén eltanulható, mondván „ha anyám is elvált, amikor az apám így viselkedett, akkor engem mi tartson vissza attól, hogy elváljak attól a férfitól, aki ugyan azokat a hibákat követi el, amiket apám is... ezt tanultam...”
Nyilván ezt a kérdéskört még hosszasan lehetne lélektani szempontból elemezgetni, de talán már így is körvonalazódik a válsz. Ha esetleg megírnád konkrétabban, hogy milyen szempontból vagy rá kíváncsi: például konkrétan a te életedben van egy valamilyen eset? Vagy esetleg mint pedagógus, vagy mint fiatalokkal foglalkozó segítő, szeretnél ebben a témában tisztábban látni? Vagy van egy konkrét eset, akinek segíteni szeretnél? Ha írsz, akkor folytathatjuk a közös gondolkodást.
Az önismerettel kapcsolatos szakirodalomi kérdésedre most még nem tudok válaszolni, de utánanézek, és mielőbb visszaírok. Remélem haszonnal tudok szolgálni.
Várom a válaszod!
Szeretettel:
Kecskés Laci


Szia. Ide írok, igazából nem találtam megfelelő címet, meg többet is szeretnék kérdezni. Szóval az első kérdésem az volna, hogy...
tuxpingu
2012-12-12
Szia. Ide írok, igazából nem találtam megfelelő címet, meg többet is szeretnék kérdezni. Szóval az első kérdésem az volna, hogy mennyire határozza meg egy fiatal jövőlátását, illetve a későbbi családalapítási terveit tudatosan/tudattalanul a meglévő családi háttér, neveltetés? Mennyire rögződnek a gyermekkorban átélt, megtapasztalt élethelyzetek a jövőre tekintettel?

A következő, inkább önismeret, esetleg tudnál e ebben a témakörben valamilyen irodalmi anyagokat ajánlani. (önismeret, személyiségkép - fejlődés, stb).

A harmadik, párkapcsolat. Picit kapcsolódik az első kérdéshez, hogy a szülőktől "ellesett" tapasztalt képek mennyire jelenhetnek meg gyermekük párkapcsolatában?

Válaszod előre is köszönöm, üdv.
kecskes laszlo
2012-10-31
Az kimaradt a válaszomból, hogy megkérdezzem, hogy konkrétabban mik ezek a félelmek benned, mitől félsz tulajdonképpen, amikor új dolgokba kell belevágnod? Jó tesz, hogyha ezt megpróbálod megfogalmazni. Ha gondolod ezt is megírhatod nekem, és akkor tovább tudjuk gondolni ezt a vonalat is.
Üdv: Laci

Kedves László! A kérdésem a következő lenne: Hogyan tanuljam meg legyőzni azzal kapcsolatos félelmeimet, hogy új dolgokba ...
kecskes laszlo
2012-10-31
Kedve Erika!

Ha lehet, akkor néhány megközelítő infót mondhatsz magadról, korod, életállapotod, konkrétabban milyen új lépésekről van szó, ilyesmi, mert úgy mindjárt könnyebb nekem is beleképzelnem magam a helyzetedbe. :-) (Ha ezt nem szeretnéd megosztani itt a fórumon, akkor írj privátban.) De azért megpróbálok addig is hasznosan válaszolni:
Érdemes lenne részletesebben körüljárni azt a témát, hogy mitől is van az bénultság, félelem, önbizalomhiány, inkompetencia érzés benned, amikor valami új dolog lehetősége felmerül. Voltak-e kisebb nagyobb csalódásaid, kudarcaid, amikor korábban belefogtál valami újba. Volt-e olyan, amikor mások, pl. szüleid kényszerítettek bele olyan új helyzetbe, ami számodra túl nehéznek tűnt, túl „kicsinek” érezted magad? Milyenek voltak a szüleid veled, pl. amikor óvodás, kisiskolás voltál, hagytak-e kezdeményezni téged, vagy inkább markánsan irányítottak és talán akkor tudattalanul csorbult az akaratod, akaraterőd. Hogyan állsz most a szüleiddel, a szülőkről való leválással. Egyáltalán, hogy állsz más területeken az akaraterőddel? Ugyanis a szólásban van igazság: „Mindent lehet, csak akarni kell.” Szóval az akaraterő kulcskérdés ebben a témában.
Amikor ésszel belátod, hogy kellene lépni valami új felé, és kiszakadni a régi kerékvágásból, akkor az értelmeddel legyőzve a bénultságot, erőt kell venni az akaratodon, majd pedig megtenni az első lépést, ami persze a legnehezebb. Az első lépést pedig „take it easy” vagyis „fogd fel könnyen”, hagyd, hogy az életed változásának a szele sodorjon magával, és nyugtázd: ez az élet rendje. Ugyanis egy fiatalnak ez az élet rendje: a régi lerombolása és az új felépítése. Ezt éltük meg sokan pl. a kamaszkorunkban is: a gyermeki énünket, világunkat észrevétlenül, ösztönösen elkezdtük lerombolni, hogy helyébe felépítsük a felnőtt énünket, életünket. A rombolás a régiből való kiszakadás, az eddigi jól megszokott, kényelmes életünkből való felkelés mindig kényelmetlen, megterhelő, sőt mindig veszteséggel és így bizonyos fajta gyásszal is jár. De az új dologba való belefogás, legalább annyi önbizalmat, és lehetőleg örömöt is fog eredményezni, ami kárpótol bennünket a „régi kerékvágás” elvesztéséért.
Hogyan tanuld meg? Talán hasznos lenne, ha kicsit gyakorlatoztatnád magad abban, hogy más, könnyebb területeken az életedben, felszítva magadban az akaraterőt és összeszedve minden bátorságodat (arra gondolva, amikor sikerült valami újat elkezdened és az jól sült el) valami kicsit újítasz. Szoktatod magad az újítás érzéséhez. Aztán a lényeg úgyis a fejedben, a gondolataidban és érzelmeidben dől el, ezért ha valami újat kellene lépned, akkor gondolatban, a fantáziáddal képzeld el magad abban az új szituációban, új élethelyzetben, és járd körül többször is alaposan, ismerkedj magadban azzal a helyzettel. És azt is gondold át, hogy ez az új lépés mennyire fontos lehet az életed alakulás a szempontjából, ezzel is erősíted magadban a döntést.
Mondok egy példát magamról: Amikor tavaly a feleségemmel eldöntöttük, hogy a városból kiköltözünk 35 km távolságba egy tanyára, akkor ez a döntés előtt többször is kimentünk a tanyára és ismerkedtünk vele, de leginkább gondolatban elképzeltük hogy milyen lehet majd ott élni, mi lesz, hogy lesz, és úgy lett, nem ért semmilyen meglepetés minket. Elképzeltük, hogy sok nehézség lesz pl. majd a házfelújítással, meg a városba való beutazással, és így is lett, de a lényeg, hogy mivel ezeket előre lejátszottuk magunkban, ezért már nem ért minket meglepetésként. Így aztán könnyedén átvészeltük és megoldottuk a problémákat. Az önbizalmunkat pedig erősíti az, hogy lám meghoztunk egy nagy életdöntést és most már van egy saját tanyánk, léptünk egyet előre, mert ez az élet rendje. Én nem szeretnék olyan lenni, mint akik még 40 éves korukban is a szüleiknél laknak, és az anyjuk mos rájuk, mert nem ez az élet rendje. Ezért viszont erőt kell venni magunkon és új dolgokba belefogni, még ha félelmetes is az ismeretlen.
És akkor most jogosan teszed fel a kérdést: de mi van, ha az új dolog nem sikerül, és kudarcba fullad, és akkor még súlyosabb lesz helyzet? És jönnek majd a gyötrő gondolatok, vagy valakik, többiek, szülők, és mondják: „Látod, megmondtuk…” és jól az orrod alá dörgölik… Ez látszólag kudarc. DE nem így van, mert mindenkinek az a kudarc, amit annak tart. Ha Te belefogsz valami újba és az nem jön össze, az csak akkor lesz kudarc, hogyha te annak tartod, és úgy fogod fel. Ilyenkor inkább arra kell gondolni, hogy „aki dolgozik, az téved”. Aki nem csinál semmit, azt nem érik kudarcok, viszont ő az aki igazán téved, mert nem lépni előre az életben amikor kell, az nagy tévedés. Tehát ha lépni kell, akkor lépni kell, és ha sikerül új dolgokat meglépni az már önmagában siker, mert sikerül önmagunkat, félelmeinket, bénultságainkat legyőznünk. Az irodalomban is ilyenekből lesznek a hősök, akik mernek lépni. Remélem Te is a saját életed hőse leszel. :-) Bátorság!
Remélem a hosszú válaszból lesz egy-két számodra hasznos gondolat. Mindenképpen írj vissza!
Szeretettel: Laci


Kedves László! A kérdésem a következő lenne: Hogyan tanuljam meg legyőzni azzal kapcsolatos félelmeimet, hogy új dolgokba ...
era
2012-10-30
Kedves László!

A kérdésem a következő lenne: Hogyan tanuljam meg legyőzni azzal kapcsolatos félelmeimet, hogy új dolgokba belevágjak?

Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel!
Horváth Erika
snotra
2013-12-05
Kedves László!

Köszönöm a választ!
A jelenlegi munkahelyem már lassan 6 éve megvan. A váltás azért fogalmazódott meg bennem, mert úgy érzem kiégtem, illetve anyagileg sem a legjobb. Vendéglátásban dolgozom, és semmiképp nem szeretném ezt a "szakmát" folytatni.
Nem félek az újtól. Leginkább attól, hogy nem tudom eladni magam. Ha már esélyt kapok arra, hogy bizonyíthassak, akkor úgy gondolom, hogy minden erőmmel azon lennék. De odáig el is kell jutni...
A másik félelem a létbizonytalanság... "Örülj, hogy van munkád!" hallom mindig. És ebben a régióban valóban nincs túl sok munkalehetőség...
Ha valóban el is jutnék odáig, hogy találtam valamit, általában azonnal munkába kell állni, amit a jelenlegi hely mellett nem tehetnék meg, mivel nem engednének el a felmondási idő letöltése nélkül.
Ezen szeretnék valahog felülkerekedni, mert sok teória az én fejemben él, és magamnak állítom fel ezeket a korlátokat, a DE meg HA kezdetű modatokat... csak nehéz felülírni ezeket :(


Kedves Snotra! Örülök, hogy írtál, de ha egy picivel bővebben körülírnád a helyzetet, akkor sokkal könnyebben tudnék ha... Kedves László! Szeretnék tanácsot kérni abban, hogy hogy tudnám megerősíteni magam abban, hogy más munkahelyen is meg tudn...

Hozzászólás hozzáadásához REGISZTRÁLJON vagy LÉPJEN BE rendszerünkbe
2018-02
Ke Sze Csü Szo Va
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728