"elég szép/jó vagyok?" - ÖNÉRTÉKELÉSI PROBLÉMÁK - téma hozzászólásai
Pont Te Kellesz Ifjúsági Információs Pont
Betűméret állítása:

"elég szép/jó vagyok?" - ÖNÉRTÉKELÉSI PROBLÉMÁK


Létrehozta: kecskes laszlo
A fiatalok körében ez a kérdés, kétely igencsak gyakori. Ez alapvetően természetes, hiszen a fiatal kor a gyermekből az érett felnőtté válás folyamatának kora, ami állandó változást, fejlődést hoz. De nem mindegy, hogy az évek alatt a környezetünkből és saját bensőnkből a pozitív vagy a negatív válaszok lesznek többségben, az "elég szép/jó/alkalmas/tehetséges vagyok-e" kérdésre. Gyakran az önértékelési problémáink összefüggésben vannak egyfajta megfelelési kényszerrel, hiszen néha betegesen meg akarunk felelni külső és belső elvárásoknak, ami persze nem megy, és ilyenkor az önértékelési indexünk nagyokat zuhan lefelé, és vele együtt az önbizalmunk is. Keressük közösen, mi az ami segíthet neked helyes önértékelésben!

kecskes laszlo
2015-09-27
Kedves „Zsani35”!
Köszönöm, hogy írtál, ez már egy nagy előrelépés a lelki egészséged útján.
A beszámolódból az látszik kirajzolódni, hogy az a lelki trauma, ami öt évig bezárta a szívedet, a világodat, még nem múlt el teljesen. Tulajdonképpen egy magaláztatás érte a női mivoltodat és így a teljes lényedet is akkor, amikor a volt párod (gyermeked apja) elhagyott egy másik nő miatt, akit talán tőled szebbnek, vonzóbbnak talált. Ez egy olyan mély sebet okozott a lelkedben, ami csak most kezd el lassan gyógyulni, azáltal, hogy újból van, aki nőként szeret téged, aki dicséri a testedet, aki odaadó a szexben és így tovább.
Azt gondolom, hogy az elhagyásod miatti lelki sebed eddig nem is igazán gyógyult, ugyanis az idő sok mindent meggyógyít, de nem gyógyít meg mindent, főleg ha korábban nem fordultál valamilyen lelki segítségért, hogy könnyebben feldolgozd a traumát. Most ez az új kapcsolat felszínre hozta az elrejtett, de be nem gyógyult lelki sebet. Nem te, és nem az új párod a hibás ezért. Most, hogy újból nem csak anya, hanem nő is vagy, szembesülsz a nőiességed megtiprása miatti önbizalomhiányoddal, a tested és az éned közötti kapcsolat sérülésével.
Azt is gondolom, hogy erre a testkép önértékelési problémára rájátszik a mai kegyetlenül testkultuszú társadalmi trend, ami a médián keresztül formálja a mai szépségideáljainkat, és mindenkire rá akarja húzni a modell alkatot. Ez nagyon sok nőnek okoz önértékelési problémát. Pedig a valóság az, hogy minden férfinek egy kicsit más a nőideálja, persze sokan a modellalkatokat szeretik, de a többség nem így van. Van pl. egy kedves fiatal házaspár barátunk, akik 5 éve házasodtak, a lány akkor 120 kg volt, a fiú viszonylag jóképű, kicsit mackós, de átlagos, normál testalkatú. Azt gondolom, hogy a normális gondolkodású férfiak nem csak a testet nézik, hiszen az összhatás a lényeg. A szerelem nem test és test szerelméről szól, hanem a teljes lényünk egymáshoz való vonzásáról. És így a szex sem csak test-test kapcsolat, hanem a teljes lényünket adjuk át benne.
Az is teljesen természetes, hogy egy szülés, egy hízás-fogyás után 35 évesen nem olyan a tested, mint 18 éves korodban. A mai testkultusz ezt elfogadhatatlannak próbálja beállítani, pedig ez a természetes. Az ember teste nem fiatalodik, hanem lassan öregszik. Persze, hogy a kor mennyire látszik meg a testünkön, az a mi odafigyelésünkön, életvitelünkön is nagyban múlik. De nem ez a minden. Nem a modellalkat a minden.
No, de mit is tegyél most?
Először is nagyon fontos, hogy az új pároddal ezt a problémát megbeszéljétek, ha kell többször is, akár rendszeresen beszélgessetek róla. Legyen a párod megértő, türelmes veled, és te is légy megértő és türelmes önmagaddal. A lelki sebek sokkal lassabban gyógyulnak, mint a testiek. Ha a párod igazán szeret, akkor megértő lesz, elfogadja, hogy most ilyen vagy, és várhatóan próbál segíteni téged abban, hogy elfogadd te is magad és a tested.
A szexuális együttléteitek előtt, legyen könnyed beszélgetés, udvarlás, sok pajkos előjáték, olyan, ami oldja a feszültséget, izgalmat, ami érezteti veled, hogy mennyire kívánatos vagy a párodnak. A nőt minden alkalommal meg kell hódítani, mert ez tiszteletet ad a nőiességnek…
Ami viszont ezen felül fontos lenne, hogy magadban tudatosan dolgozz ezzel az egykor megélt traumával, és olyan életeseményeiddel is a rég múltban, amelyek szerepet játszhatnak a (negatív) testképed kialakításában. Mit jelent ez?
Amikor feljönnek benned ezek az érzések, hogy „nem vagyok elfogadható”, „nem vagyok elég szép, vonzó”, „nem szép a testem”, „irritál, hogy hozzá ér a párom a testemhez” , akkor próbálj meg reflektálni, hogy mire emlékeztet ez téged, milyen képek, hangok, szavak gondolatok jönnek fel benned. Ki/mi az, aki/ami azt súgja, hogy „elfogadhatatlan vagy”.
Ha ezekre reflektáltál, akkor írj vissza nekem, hogy mit látsz magadban, a múltadban ennek a sebnek az eredetéről.
Szeretettel várom a válaszod, és addig is hidd el, hogy szerethető vagy! Valaki biztosan szeret Téged!
Üdvözlettel: Laci

Kedves László! Én egy 35 éves egy gyermekes anyuka vagyok. 5 évig voltam egyedül. Gyermekem apja elhagyott egy munkahelyi kap...
Zsani35
2015-09-17
Kedves László!

Én egy 35 éves egy gyermekes anyuka vagyok. 5 évig voltam egyedül. Gyermekem apja elhagyott egy munkahelyi kapcsolatért. Bezárkóztam a saját világomba. Ha lett volna valaki, azt is elutasítottam. Nagyon nehezen nyitottam ki a lelkem. Teljesen váratlanul jött a szerelem. Sok-sok kilót felszedtem az évek alatt, amit az utóbbi 1,5 évben nagyrészt (30kg) sikerült leadnom. Ez és a terhesség nyomott hagyott a testemen. Egyszerűen nem tudom elfogadni magam. A párom imád. Dicséri is a testem. De én tudom, hogy csak bíztatásként mondja. Nem érzem, hogy bármi is szavarná. A szexben nagyon odaadó. De én egyszerűen nem tudom magam elfogadni, és ez kihat a szexuális életünkre is. Nem tudom elengedni magam, feszült vagyok, ha pl a mellemhez ér. Emiatt én sem tudom élvezni a dolgokat. Nem tudom mit tehetnék, hogy ne mérgezze meg a kapcsolatunkat ez a dolog. Nagyon szeretem. Gondoskodó, odaadó társ. Szereti a kislányomat, és ő is viszont. Minden tökéletes lenne, ha én nem lennék ilyen.
Kérlek adj tanácsot!
Köszönödm szépen!
kecskes laszlo
2014-06-12
Kedves Noemi25!

Először is szeretném kérni, hogy kölcsönösen tegeződjünk, így egyszerűbb és barátibb lesz a kommunikáció.
Örülök, hogy írtál, és bátorkodtál előhozni ezt a problémádat. Ez jót jelent. :-) Azt jelenti, hogy az első komoly lépést a változás irányába megtetted.
Először reflektálnék arra, amit írtál. Elégedetlen vagy önmagaddal, alapvetően a külsőddel, és annak ellenére, hogy tartós párkapcsolatod van, mégis kételkedsz abban, hogy te egy szerethető, elfogadható, vonzó lány vagy. Emiatt sokszor féltékenykedsz, azt gondolod, hogy a párodnak biztos jobban tetszhet más lány, hiszen azok szebbek, jobbak, okosabbak, vonzóbbak, mutatósabbak… Rád pedig, azokkal a lányokkal szemben, esetleg, hamar rád lehet unni. Azt gondolod, talán a párod már rád is unt. Úgy érzed sokszor elviselhetetlen vagy. A leghangsúlyosabb ebben a néhány mondatban, amit írtál az, hogy úgy érzed, senki sem szerethet igazán, nincs rád szüksége senkinek… Ha valaki gyakran és erősen így érez, annak sok esetben meg ehet találni az okát.
Gondolom, az eszeddel felfogod, hogy az hogy te nem vagy szerethető, az nem igaz, hiszen van egy fiú melletted, és talán a szüleiddel sem vagy annyira rossz viszonyban, hogy ne mutatnák feléd valamilyen módon azt, hogy szeretnek. A lelkedben viszont van egy seb, ami mégis valamiért azt mondja, hogy te nem vagy szerethető. Ezt a sebet lehet takargatni, leragasztani, letagadni, de amíg az be nem gyógyul, addig ez az érzés benned újból és újból feljön, és ez az egész életedet, sorsodat befolyásolhatja.
Tehát a tanácsom az lenne, hogy reflektálnod kellene a közelmúltadra, majd pedig a távolmúltadra, egészen akár magzati korodig visszamenőleg, hogy honnan eredhet ez a „seb” a lelkeden. Amikor végiggondolod az életedet, melyik az a pont, vagy szakasz melynél fájóan megállsz és esetleg felszisszensz, hogy „hát az akkor rossz volt, azok a dolgok nagyon fájtak/fájnak”. Esetleg a múltadban ki, vagy kik azok a személyek, akiket, amikor magad elé idézel, talán azt mondják neked, vagy csak a hozzád való viszonyukkal azt üzenik neked: „nem vagy elég jó”, „nem vagy elég szép”, „béna vagy, ügyetlen vagy”, „csúnya vagy”, „nem szeretlek mert…” stb.
Miután erre reflektáltál, kérlek írd meg, hogy mire jutottál. De ezen felül is mindenképpen írj arról, hogy milyen volt és milyen most a viszonyod a szüleiddel. Valamint arról, hogy amikor féltékenykedsz, akkor milyen érzések, gondolatok tesznek féltékennyé, mik jönnek fel benned. És arról is írjál, hogy mit jelent az, hogy elviselhetetlen vagy. Milyen vagy szerinted akkor, amikor elviselhetetlen vagy? Mi az pontosan, ami elviselhetetlen benned?
Ha ezekre a kérdésekre válaszolsz nekem, akkor közösen rá fogunk látni erre a „sebre”, és következő lépésként megállapíthatjuk majd, hogy mit lehet vele kezdeni, hogyan lehetne „gyógyítani”.
Nagy szeretettel és bizalommal várom tehát a válaszod.
Addig is hidd el, hogy szerethető vagy, ha más nem is, egy Valaki biztosan szeret.
Kitartást és szép napokat kívánok!
Üdvözlettel:
Laci

Kedves László! Én 25 éves lány vagyok,önértékelési problemaim vannak, főleg a külsőm az amivel elegedetlen vagyok, és ez la...
noemi25
2014-06-04
Kedves László!
Én 25 éves lány vagyok,önértékelési problemaim vannak, főleg a külsőm az amivel elegedetlen vagyok, és ez lassan kihat a emberi kapcsolataimra is. Úgy érzem senki sem szerethet igazán, bár tobb éves párkapcsolatban élek, folyton vannak vitáim a párommal, feltekenykedem és sokszor számomra is úgy tűnik hogy elviselhetetlen vagyok!sokszor úgy érzem hogy senki sem szeret het és nincs szüksége rám senkinek sem! Mit tanacsol?
kecskes laszlo
2013-09-20
Kedves Izabell!

Nagyon örülök, hogy visszaírtál, és hogy rászántad maga arra, hogy önmagadra reflektálj. Az előző válaszomban elfelejtettem kérni, hogy kölcsönösen tegeződjünk, annál is inkább, mivel én letegeztelek.
Elnézésedet kérem, hogy idáig nem írtam vissza, de sajnos a tanév elejei rendkívül sűrű teendőim és családi okok miatt nem jutottam oda, hogy választ írjak. Sajnos még most sem tudok hosszabban írni, de igyekszem majd érdemben válaszolni az elkövetkező napokban.
Addig is a legfontosabb, amit a válaszodból kiemelnék, az az édesapáddal való kapcsolat. Amiket írtál róla és arról, hogy miket mond néha, amikor alkoholos befolyás alatt van, az valószínű összefüggésben van az önértékelésed és az önmagad elfogadása szempontjából. Erről gondolkodj egy kicsit, erre reflektálj. Esetleg írhatsz is egy kicsit bővebben erről. A torz énkép belülről fakad, de rajtad kívül vannak a gyökerei. A családunk sokszor sokkal nagyobb hatással van ránk, mint ahogy mi azt gondolnánk. Nagyon sok minden történik a család kollektív lelki hátterében oly módon, hogy az nem tudatosodik bennünk. Természetesen ez nem kizárólagos oka az önértékelési problémáidnak, ez csak a gyökere lehet.
Ezeken dolgozz magadban egy kicsit.
Addig is minden jót kívánok! Szép, felhőtlen és magabiztos napokat kívánok! :-)
Üdv:
Laci


Kedves László!     Nem is gondoltam, hogy ilyen hosszas és mélyreható választ kapok majd...:)Már többször is elolvastam vála... Kedves Izabell! Örülök, hogy írtál, mert ahogy mondani szoktam, ha már felismerted a problémádat és vetted a fáradtságot... Kedves László! 19 éves lány vagyok, aki állandó jelleggel önértékelési problémákkal kÜzd.Mindig a tökéletességre törek...
kecskes laszlo
2013-08-20
Kedves Izabell!

Örülök, hogy írtál, mert ahogy mondani szoktam, ha már felismerted a problémádat és vetted a fáradtságot és a bátorságot, hogy segítséget kérj, az már fél siker.
Elnézésedet kérem, hogy csak most válaszolok, nyaralni voltam, és nem igazán voltam gépközelben. Először is reflektálnék egy kicsi az érzéseidre. Annak ellenére, hogy talán objektíven csak kisebb szépséghibáid vannak, te mégis ezeket nagyon zavarónak éled meg. A tökéletességre való törekvésedbe nem fér bele a kisebb hiba sem. De annak hogy téged ez ennyire zavar, valószínű, hogy mélyebb gyökerei vannak. Korábbi – talán gyermekkori - negatív tapasztalatok, élmények, amelyek tudattalanul beléd ültették azt az érzést, hogy te nem vagy elég jó, nem vagy elég szép, nem vagy elfogadható úgy ahogy vagy. Ezért olyan nehéz elhinned, hogy amikor megdicsérnek, akkor az tényleg azt jelenti, hogy tetszel valakinek, akár külsőleg, akár belsőleg. Nehéz szembesülnöd magaddal,vagyis nehéz önmagadat elfogadnod, mert azt ézed, hogy nem vagy elég jó külsőleg vagy belsőleg. Azt érzed, hogy így nem igazán tudnak téged elfogadni, szeretni...
Először is biztosíthatlak róla, hogy ezt csak te érzed így.
Had mondjak egy személyes példát. Serdülő koromban nagyon nehezen tudtam elfogadni önmagam, nem volt önbizalmam, főleg a korábbi tapasztalataim miatt. Azelőtt kissé amolyan “lúzergyerek” voltam: nem voltam sosem túl divatos, jól öltözött, nem volt menő kinézetem, viselkedésem, ábrázatom. Serdülőkoromban ez kezdett megváltozni, de az önbizalmam még mindig a padlón volt. Amikor a gimiben megdicsért egy lány, hogy na most milyen jól nézek ki, akkor komolyan azt hittem, hogy gúnyolódik. Sértődötten reagáltam a dicséretre: “na persze, hagyjál...” Pedig ő tényleg őszintén mondta, hogy tetszem neki, de nem tudtam elhinni. A korábbi évekig tartó negatív tapasztalataim meggátoltak abban, hogy végre elhiggyem én is tetszhetek a lányoknak.
Ezzel csak annyit akartam mondani, hogy egyrészt: nem vagy egyedül a problémáddal; másrészt: ha valaki megdicsér, akkor mosolyogva és szerényen, vagy humorral, fogadd el, és hízzon belöle egy kicsit az önbizalmad.
Úgy látom hogy két szintje van ennek a problémának. Bocsánat, de általában a betegséget szoktam analógiaként felhozni. A betegségeknél általában két dolgot megkülönböztetünk: van a betegség és van a tünet (pl. van a vírusos megbetegedés és vannak ennek tünetei: orrfolyás, láz, köhögés stb.) Ennek megfelelően vannak olyan gyógyszerek, amelyek a betegségre hatnak, és vannak amelyek a tünetek elmúlasztására szolgálnak. A lelki problémáknak is általában két szintjük van. A te esetedben is talán valami ilyen lehet: a “tünetek” azok a dolgok, amelyek a felszínen húzódnak (pl. önbizalomhiány, nem tartod magad elég szépnek, a kis szépséghibák is nagyon zavarnak, nem tudod elfogadni a bókokat, stb.), és a “betegség” az, ami a mélyben húzódik: korábbi rossz tapasztalatok, a feltétel nélküli elfogadás és feltétel nélküli szeretet bizonyos szintű, mértékű hiánya, vagyis ennek a nem megkapása, ennek következtében az önmagad nem elfogadása.
A felszínen lévő dolgokról mondanék néhány szót.
Az hogy sok bókot kapsz, jó jel. Biztosan nem vagy egy szeretehetetlen bányarém... :-)
Van egy hölgy barátom, aki nem kicsit molett, nagyon túlsúlyos, ennek ellenére van elég önbizalma, nagyon kedves aranyos, intelligens, művelt, mélylelkű ember. Természetesen ilyen külsővel nehezen talált magának párt, de nem csüggedt, keresgélt és imádkozott. Kb. 30 éves volt, amikor összeismerkedett egy nagyon helyes és normális sráccal. Egymásba szerettek és nem is sokára a fiú feleségül vette. Azóta is boldog házasságban élnek. Több ilyen ismerősöm is van, aki előnytelen külseje miatt reménytelen esetnek tűnt, de mégis megtalálta élete párját. Egy másik példa: egy egyetemi közösséget vezetek, és a közösségünkben van egy lány, akinek születésétől fogva nagyon torz az arca, főleg a szája és az álla. Fiatalabb korában ez súlyosabb volt, azóta műtétek sorozatával már kicsit javult a helyzet, de azért még nagyon szembetűnő a mássága. Ennek ellenére ez a lány a közösségünk szive-lelke: nagyon kedves, segítőkész, aktív, kommunikatív, jószívű ember, aki sokszor a társág középpontja, egyszóval szeretnivaló. Hihetetlen lelki ereje van ennek a lánynak.
Ezekkel a példákkal azt akarom mondani, hogy nem minden a külső, még a lányoknál sem. Az egész, úgy egyben, a megjelenése, a kisugárzása, a lelkülete, a beszéde, a hangja, a viselkedése, a közvetlensége, a nemes kifinomultsága, az érintése, a lelki és testi bája együtt válik elbűvölővé egy lányban.
Az én feleségem nyúl szájjal született, és kisebb plasztikai műtétek ellenére ma is egyértelműen látszik az arcán a “szépséghiba”. De annyira szeretnivaló ember úgy egészben, hogy a szeretet teljesen elfedi ezt a kis külső “hibát”. Én tulajdonképpen nem is veszem rajta észre, mert az arcán keresztül az egész lényét látom és nem csak a fizikai küllemét. Egyébként “szépséghibája” ellenére, mielőtt velem összejött volna, csomó fiú hajtott rá, szóval volt miből válogatnia. :-)
Tehát bátorság! A lányok többsége nem születik modellnek, de attól még szép és szeretnivaló.
Az sem baj ha nincs túl sok önbizalmad, legyen inkább a fiúknak, akik udvarolni szeretnének neked. Előfordulhat, hogy egy fiúnak az önbizalomhiányodból fakadó szerénységed válik vonzóvá. Ugyanis a szerénység egyfajta titokzatosságot kölcsönöz egy nőnek, a titokzatosság pedig vonzó. Persze a titokzatosságot nem szabad összekeverni a zárkózottsággal és társaságkerüléssel. A lényeg hogy légy természetes, kedves, nyitott, kellemes társaság, és fogadd el a bókokat, ha azok őszinték. Tehát ne feledd, hogy nem a pattanások és a szőrszálak válnak igazán taszítóvá, hanem a “vénkisasszony” szindróma, vagyis a sündisznó viselkedés, aki mindenre negatívan reagál, mert mindent támadásnak él meg. Ezt kerüld el. Ne is légy mimóza lélek sem, aki minden tréfán, kétes megjegyzésen megsértődik. Nagyon kellemetlen olyan ember társaságában lenni, akivel ha beszélsz, állandóan azon kell izgulnod, hogy nehogy valamivel megsértsd, nehogy valami olyat mondj, amit félre ért és megbántódik. Az ilyen társaságot senki sem kedveli. Szóval fontos a nyitottság, természetesség, kedvesség, humorérzék és egy kis lazaság.
Sok mindent lehetne még erről mondni, de térjünk át a teendőkre:
Először is, ha annyira zavar téged a pattanás és a nem kívánt szőrszál, akkor tegyél róla, hogy ezek eltűnjenek. Nem szégyen az, ha valaki kozmetikushoz jár, vagy éppen otthon ilyen-oylan szerekkel, eszközökkel, kúrákkal ügyesen kicsinosítja magát. Manapság ez természetes, sőt mondjam azt, hogy a hölgyeknél már szinte kötelező a jól ápoltság. Nem kell túlzó mértékű kozmetikázás, hanem csak annyi, hogy az Isten adta, természetes női szépséged kidomborodjon. Van olyan, aki annyira ki keni-feni magát és úgy kiöltözik, hogy a szépség helyett nevetségessé válik. (Pl. szerintem az ízléstelen hajfestés sokszor inkább alpárivá tesz egy lányt, mintsem széppé.) Tehát a jó ízlés határain belül ne sajnáld kicsinosítani magad. (Most eszembe jutott, hogy csomó amerikai romantikus vígjáték film szól arról, hogy a suliban van egy bányarémnek tartott lány, aki egy kis kozmetikázással és stílusváltással a film végére szépségkirálynő lesz. Ajánlom figyelmedbe :-) ) Szóval én úgy tartom, hogy minden lányban meg van a természetes szépség, érdemes ezt egy kis odafigyeléssel kiemelni. Ez magad miatt is fontos, önbizalmat adhat. De még egyszer mondom, ne feledd, hogy nem a külső a minden.
Ha valaki, pl. egy fiú csak a külsőt nézi, azzal nem érdemes foglalkoznod, mert még nem nőtt be a feje lágya. Még egy példa: az egyetemen az évfolyamunkba járt egy lány, aki abszolút modellalkat, csinos, elragadó csaj volt, mindenki bámult utána a folyosón. Viszonylag okos is volt, de annyira “szőkenősen” beszélt és viselkedett, hogy az már idegesítő volt, és előbb-utóbb mindenki eltávolodott tőle az évfolyamból. Nem igazán voltak se fiú se lány barátai.
Szóval az egész emeber számít, testileg-lelkileg egyben.
Mit tegyél tehát lelkileg vagy mentálisan az önértékelési problémáiddal?
Először is, hidd el, amikor megdicsérnek, bókot mondanak. A korábbi rossz tapasztalataidat pedig értékeld át: az régebben volt, régebben másképp néztél ki, másképp viselkedtél, talán sokan nem fogadtak el amiatt, amilyen voltál, de ilyen fiatalon még az ember sokat változik és könnyen is kezd új lapot az életében. Ez pusztán elhatásozás és egy kis változtatáshoz való bátorság kérdése. Te már más vagy mint korábban, ez adjon új önbizalmat.
Sokszor idézd fel magadban azokat a dolgokat amelyben sikeres voltál és vagy önmagad és mások előtt is. Törekedj arra, hogy még jobban fedezd fel a belső és külsö értékeidet, tehetségeidet. Pl. próbálj ki új dolgokat, hobbikat, sportot, művészetet, bármilyen plusz tevékenységet, ami kiemel téged, kicsit különlegesség tesz és segít felfedezi önmagad. Engem pl. serdülőkoromban az kezdett kiemelni a szürke tömegből és az kezdett önbizalmat adni a kortársaim között, hogy nagyon jól gitároztam, énekeltem és ez sokaknak tetszett, elkezdtek felnézni rám az emberek. Aztán elkezdtem színjátszani amatőr csoportokban, ami később egyre jobban ment, volt hogy főszerepeket kaptam. Ez is nagyon sokat adott. Van olyan, aki nem tehetséges az ilyesmiben, de azért a suliban nagyon szorgalmas és jó tanuló: ez is tud tiszteletet parancsoló tulajdonság lenni. Tehát fedezd fel az értékeidet és légy rájuk büszke, a szó pozitív értelmében. Tudd, hogy értékes ember vagy.
És itt jön a dolog másik síkja, mélyebb oldala. Ugyanis eddig csak a “tünetekről” beszéltünk, de elérkeztünk a “betegséghez”. Van úgy, hogy az ember hiába tudja, hogy értékes, mégsem érzi. Az önértékelésnek ugyanis mélyebb gyökerei is vannak, mint pusztán az életben megélt sikerek. Az önértékelés gyökerei visszanyúlnak egészen a kisgyermekkorig. Fontos, hogy már ott megkapjuk a feltétel nélküli elfogadás és szeretet kellő mértékű magtapasztalását. Ugyanis ebből fakad aztán az, hogy bár nem vagyunk modell alkaltok és nem vagyunk szupermenek, de mégis mi önmagunkat el tudjuk fogadni olyannak amilyen, és el tudjuk hinni, hogy szeretetre méltóak vagyunk, akár mi is van. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem akarunk magunkon változtatni, hanem azt, hogy ki vagyunk békülve azzal, amik/akik vagyunk. Ez nagyon fontos, hiszen ha önmagamat nem tudom elfogadni, akkor mások irántam való szeretetét sem tudom elfogadni, és én magam sem tudok másokat elfogadni. Tehát az önmagammal való kapcsolatom kihat a másokkal való kapcsolataimra. Ahogy a Biblia is mondja: “Szeresd felebarátodat, MINT önmagadat.” Ha önmagamat nem tudom reálisan értékelni, elfogadni és helyesen szeretni, akkor másokat sem tudok. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy beképzeltnek és önteltnek kell lennem, ahhoz hogy másokat nagyon szeressek, hanem azt, hogy én magam lelkileg a helyén kell legyek, vagyis önmagammal megbékélt állapotban kell legyek ahhoz, hogy másokat legyen erőm elfogadni, szeretni.
Hogy vajon benned hogyan is áll ez a dolog, arról próbálj meg majd kicsit gondolkodni. Reflektálj azokra a helyzetekre, amikor nem tudod magad elfogadni. Mit van benned pontosan, milyen érzések, hangok jönnek benned föl mélyebbről, amikor azt érzed, hogy nem vagy elég jó és nem vagy szerethető. Próbáld meg végig gondolni, hogy a korábbi életszakaszaidban mik/kik segítették a pozitív önértékelésedet, és mik/kik rombolták. Gondold át a szüleiddel való kapcsolatodat: érzed-e azt velük kapcsolatban, hogy talán nem kaptad meg tőlük mindig a feltétel nélküli elfogadást és szeretetet. Mit üzen számodra a szüleid feléd való viszonya: jó vagy, szeretetre méltó vagy? Gondold ezt át ugyan így a testvéreiddel, más családtagjaiddal, barátaiddal, osztálytársaiddal, tanáraiddal kapcsolatban. Aztán pedig írj vissza nekem, hogy mire jutottál, és akkor tovább folytathatjuk a közös gondolkodást azzal kapcsolatban, hogy mi segíthet téged legjobban a helyes önértékelésre.
Szeretettel várom a válaszod!
Remélem már most is tudtam segíteni!
Üdvözlettel:
Laci

Kedves László! 19 éves lány vagyok, aki állandó jelleggel önértékelési problémákkal kÜzd.Mindig a tökéletességre törek...
Izabell
2013-08-25
Kedves László!
    Nem is gondoltam, hogy ilyen hosszas és mélyreható választ kapok majd...:)Már többször is elolvastam válaszát és úgy határoztam, hogy ha már ilyen segítséget kaptam/kapok Öntôl, akkor ideje átértékelnem magamat.Az elmúlt napokban azon gondolkodtam, hogy >>vajon mi is velem a gond>>...Nagyító alá vettem a családommal, barátokkal, idegenekkel való kapcsolatom, a múltbeli dolgokat és felsoroltam a szépséghibáimat, amiket nem bírok elviselni.
   Talán kezdeném a fizikai megjelenésemmel.A pattanások az arcomon[amik állítólag nem túl vészesek] nagyon elveszik az önbizalmam. Sokszor azt veszem észre magamon, hogy azt sem tudom, hogy forduljak, hogy az arcom elônyösebb oldalát mutassam...De tudom azt, és a barátaim/családom is, hogy ha valaki akkor én aztán mindent kipróbáltam a kezelésÜkre és még a mai napig sem adom fel.[Tisztítókúrák, kozmetikus, bôrgyógyász, "csodakencék"].A másik zavaró dolog az a hormonproblémáim miatti szôrszállak az államon és a szám felett.Természetesen mindig leszedem azokat, de ugysem az igazi és látszik...:( Emiatt a 2 dolog miatt körÜlírom magamat, hogy ezek visszataszítóak...Járok konditerembe, szaladok, adpk a ruházatomra, ápoltságomra.Az osztályban a legszebbek közé soroltak, mindig dicsértek.Sok fiú áll sorban értem.Ráadásul még fotózásra is felkértek, de én önértékelési problémám miatt nem fogadtam el.Egyszeruen nem fér össze az ahogy talán más lát engem és az ahogyan én nem tudom elfogadni magam.Gátlásaim vannak!
   Igen, a kapcsolataim...Az anyukám egy nap legalább 10x elmondja, hogy milyen bÜszke rám és, hogy milyen szép vagyok.De erre csak legyintek...és azt gondolom, hogy ha ô ennyiszer mondja, akkor nem-e azért teszi, mert tudja hogy szÜkséges a bátorítás...
   Apukámmal már nem ilyen egyszeru a kapcsolatunk.Minden héten megrészegedik, és olyan dolgokat vág a fejemhez, amiket nem kéne/nem érdemlek.["Nem vagyok a lánya", "A családja egy semmi"].A gyulölet és szeretet között mozgok.Gyulölöm, amikor iszik.
  A barátaim értékelik a barátságomat, ragaszkodnak hozzám.A szÜleik is jó véleménnyel vannak rólam.Ami egy negatív tapasztalat az az, hogy a 7 évig tartó barátságom az osztálytársammal tönkrement.Utólag tudom, hogy egy bÜszke, beképzelt s erkölcstelen lány volt.Kacér természete volt.Velem ellentétben neki szép volt az arca és tudta, hogy nekem ez a fájó pontom: a bôrhibáim. Mindig megtalálta a módját, hogy felhívja magára a figyelmet és a háttérbe, elnyomva éreztem magam mellette.Emlékszem, hogy a rosszindulatú pletykájának és az én naivságomnak, feltétel nélkÜli bizalmamnak benne elrontotta egy kapcsolatom.Azóta sem tudtam túllépni ezen a hibámon, hogy megvádoltam egy ártatlan fiút, aki szeretett is.Tiszteletben tartotta a fiú az erkölcsi elveim, de nekem fontosabb vol a barátnôm.[még ma sem értem].A féltékenységi jelenetem után én korházba is kerÜltem, súlyos alvászavarral. Másfél évig altatóval aludtam...Az emlék tisztán él bennem.
   A másik probléma, hogy ha nagy nehezen is de rászánom magam egy randira, csak addig vagyok humoros és picit laza, amig nem látom azt, hogy elkalandozik a szeme az arcomon. Egybôl kisebbségi érzetem lesz és zavarba jövök.Addig vagyok nyugodt, amíg nem gondolok a szépséghibáimra...és ezt csak kis ideg tudom megvalósítani. E'rzem, tudom, hogy torz képem van magamról.De nem tudok ezen változtatni! :(
  Sajnálom, hogy ilyen sokat írtam , de talán ezek lennének a lényeges dolgok.Már eddig is sokat segített, hisz arra késztetett, hogy elgondolkodjak a dolgaimról!A további segítségét hálásan köszönöm!

Kedves Izabell! Örülök, hogy írtál, mert ahogy mondani szoktam, ha már felismerted a problémádat és vetted a fáradtságot... Kedves László! 19 éves lány vagyok, aki állandó jelleggel önértékelési problémákkal kÜzd.Mindig a tökéletességre törek...
kecskes laszlo
2013-08-21
Kedves Snotra!

Köszönöm, hogy újból írtál. Remélem a múltkori “beszélgetésünk” az alvászavarokkal kapcsolatban némileg hasznos volt számodra. Már akkor is említettem, hogy a munkahelyi stressz nagyban befolyásolhatja a pihenést, alvást. Úgy tűnik, hogy ez az új munkád igencsak feladja a leckét most számodra. Több önbizalomra, bátorságra, magabiztosságra lenne szükséged, hogy a napi munkától felkelve nyugodtan mondhasd magadnak, hogy ma elvégeztem valamit, és ez jó. Hiányzik az elvégzett munka öröme, mert nem hiszed el, hogy elég jól csináltad azt, amit csináltál. Nyomaszt az a tudat, hogy ezt talán lehetett volna jobban is csinálni, talán más jobban megtudta volna csinálni, mint te... Kétségeid vannak afelől, hogy te jól csinálod azt, amit csinálsz. Kételyeid vannak azzal kapcsolatban, hogy eléggé alkalmas vagy-e arra a munkára, amit rád bíztak. Talán túl nagynak érzed a rád bízott feladatot, néha minta föléd kerekedne a munka, és ezzel együtt föléd kerekedik a magaddal szembeni elvárásod is, aminek nem tudsz megfelelni...
Talán valami ilyesmiket érzel magadban? Próbáltam belelátni a helyzetedbe, érzéseidbe.
Ha már így másodjára írsz nekem, javasolnám, hogy legalább a nemedet és kb. a korodat írd meg, valamint azt, hogy milyen munkakörben dolgozol és milyen körülmények között. Ez nekem nagyban megkönnyíti a válaszadásomat, mert így kevésbé kell általánosságokat irkálnom. És ezeken felül még néhány kérdésen jó volna, ha dolgoznál magadban, és utána leírnád, hogy mire jutottál:
Mit érzel magaddal kapcsoltban miközben dolgozol, és mit érzel egy-egy munkanap végén? Miután otthagytad a napi munkát és hazamész, milyen érzések, gondolatok vannak benned a munkádat illetően? Mennyire tudsz a szabadidődben kikapcsolni és nem gondolni semmire a munkáddal kapcsolatban? Hogyan viszonyul a főnököd és a munkatársaid a munkádhoz? Ők hogyan értékelik a munkádat? Hogyan értékelik otthon, a családodban a munkádat?
A korábbi munkahelyeden is érezted-e magaddal kapcsolatosan azt a bizonytalanságot, amit most? Amikor alábecsülöd a munkádat, akkor milyen elképzelésed, érzésed van arról, hogy hogyan kellett volna jól/jobban megcsinálni? Sok kudarc élményed van a saját munkáddal kapcsolatban? Gyakran csalódsz saját magadban a munkádat illetően, mondván: “azt hitten ez jobban fog menni”? Egyébként az élet más területein sikeres vagy? Van amiben igazán jónak tartod magad? Mi ad ezek közül erőt a hétköznapokban?
Ezek azért fontosak, hogy lássuk, hogy hogyan is állsz te a munkáddal, mi az ami miatt nem tudod a munkádat igazán értékelni. Nem kell külön-külön mindegyikre válaszolnod, mert ezek csak gondolatébresztő kérdések, hanem próbálj ezek alapján egyben reflektálni a munkáddal való viszonyodra!
Addig is azért két dolgon még érdemes lenne elgondolkodni:
Az egyik, hogy nincs tökéletes munka. Tehát a munkának nem a tökéletesség kell hogy a fokmérője legyen, hanem hogy te megtetted-e mindazt érte, ami tőled - erődből, idődből, szakértelmedből, tehetségedből, lelkesedésedből - tellett.
A másik, hogy csak az a kudarc, amit te annak tartasz. Tehát ha a feladat elvégzéséért te mindent megtettél, ami tőled akkor tellett, és mégsem sikerült valami úgy, ahogy elképzelted, akkor csak rajtad áll, hogy te ezt magadnak kudarcként könyveled-e el, vagy nem. Nem minden sikertelenség kudarc, csak amit mi annak tartunk.
Remélem ezzel is egy picit tudtalak segíteni!
Egyébként elnézést a késedelmes válaszadásért, nyaralni voltam, és nem igazán voltam gépközelben.
Akkor szeretettek várom válaszod, miután elgondolkodtál ezeken a kérdéseken.
Addig is sok erőt, kitartást és áldásos munkát kívánok!
Légy bátor!
Üdvözlettel:
Laci


Kedves László! Igazából az én kérdésem nem a külső adottságaimmal kapcsolatos, hanem a készségeimmel. Mit tehetnék...
snotra
2013-08-13
Kedves László!

Igazából az én kérdésem nem a külső adottságaimmal kapcsolatos, hanem a készségeimmel.
Mit tehetnék azért, hogy jobban bízzak magamban, a képességeimben? Hogy ne becsüljem alá magam és többre értékeljem az elvégzett munkám (bármilyen is legyen). Ki tudom mondani, hogy "jó vagyok", de nem tudom átérezni és folyamatosan kételkedek magamban.

Köszönöm!
Izabell
2013-08-09
Kedves László!
19 éves lány vagyok, aki állandó jelleggel önértékelési problémákkal kÜzd.Mindig a tökéletességre törekszem, így elveszem a részletekben...Itt leginkább a kÜlsômmel, szépségemmel kapcsolatban merÜlnek fel fenntartásaim.Van pár szépséghibám [pattanások, nem kívánt szôrszálak] ami nagyon zavar.Ha valaki megnéz az úton, azt képzelem, hogy meglátta a szépséghibám.Valahogy úgy érzem, annak ellenére, hogy sok bókot kapok, hogy nem tudna senki így elfogadni, szeretni.Ugy érzem, hogy mindenki szép és tökéletes, csak én nem.Ha valaki, meglát az úton vagy egy közösségben és utána keresni kezd, és megdicséri a kÜlsômet, úgy gondolom, hogy ez azért van, mert nem vett eléggé szemÜgyre...
Nagyon nehéz nap mint nap szembenéznem magammal, azt gondolván, hogy nem vagyok elég jó!A dicsérô szavak nem segítenek és kisebbségi érzetem van...
Kérem segítsen, hogyan tudjam lekÜzdeni ezeket az érzéseket és fogadjam el magamat úgy hogy nem lehetek tökéletes?!
értékes válaszát és figyelmét elôre is köszönöm!
kecskes laszlo
2013-02-16
Kedves Darkmoon!

Örülök, hogy írtál. A felhasználóneved is igen csak beszédes...
Összetett a kép, amit megfogalmaztál magadról ebben a néhány mondatos beszámolóban.
Úgy érzed valahol elakadtál a személyiségfejlődésedben, talán már máshol kellene tartanod. Reménytelennek érzed a helyzetedet, és erőtlennek érzed magad a változtatásra. Sokszor csalódtál, amikor változtatni akartál. Néha eleged van mindenből, csalódottságot és haragot érzel. Sokszor nem szereted magad, és néha úgy érzed mások sem fogadnak el. Bár lehet hogy ezt csak te érzed így, és mégsem olyan rosszak a többiek veled. Néha úgy érzed reménytelen a küzdés, mert föléd tornyosul a kilátástalanság. Zárkózott és borúlátó vagy, amikor a jelenlegi helyzetedre nézel. Mintha nem lenne kiút, mintha nem lenne segítség se kívül, se belül. Ezek az érzések keringnek benned.
Azt gondolom bármennyire is szerteágazó, átláthatatlan és mély az a nehézség, amiben érzed magad, mégis van megoldás. Ugyanis már az, hogy írtál nekem erről és segítségért folyamodsz, és hogy korábban is kértél segítséget pszichológustól, az már azt jelenti, hogy akarsz kilépni abból amiben vagy, akarsz változtatni. Bár ahogy írod néha ebben is elbizonytalanodsz, de az mindenképpen jó jel, hogy felismerted a problémádat, és segítségért folyamodsz. Ez azt jeleni, hogy megvan a kellő akaraterőd és elszántságod ahhoz, hogy változtass a helyzeten. Van egy bölcs mondás: Ha az ember felismeri a korlátait, akkor már le is győzte azokat. Persze nyilván ez nem ilyen egyszerű, de ez a mondás azt akarja hangsúlyozni, hogyha felismered a problémádat, ha megismered önmagadat, és szembenézel a „sötétségeiddel”, akkor már jó úton vagy. Persze ez még nem az út vége.
Először is feltennék néhány kérdést, azért is hogy kicsit jobban belelássunk, hogy mi lehet ennek az égésznek a hátterében. A kérdéseimet számok alá csoportosítom, hogy átláthatóbb legyen egy-egy kérdéskör. Sok kérdést fel fogok tenni, de ez csak azért van, hogy átfogó képet lássunk te meg én rólad. Nem muszáj minden egyes kérdésre válaszolnod, hanem általában is írhatsz az egyes témakörről, de leginkább azokra a kérdésekre térj ki, amelyeket úgy érzed, hogy fontosak lehetnek a problémád kapcsán, amelyek úgy érzed érintenek téged, érintik a problémádat.
1.Mindenekelőtt megkérnélek, hogy írj magadról: fiú/lány? Mivel foglalkozol, mit tanulsz? Milyen most az életállapotod: hol laksz, kik vesznek körül, mivel töltöd a szabadidődet, ilyesmi...
2.Milyen tanácsokat adott az a pszichológus, akinél voltál, és sikerült-e alkalmazni valamit belőle?
3.A lélektan hangsúlyozza, hogy a személyiségi problémáknak, mint pl. az önértékelési problémáknak is, általában van valamilyen kisgyerekkori gyökerük. Ezért kérlek, írj egy kicsit a gyerekkorodról: Milyen volt a gyerekkorod, milyennek élted meg? Milyenek voltak veled a szüleid? Szigorúak, engedékenyek? Mennyire engedtek téged dönteni, mennyire engedtek neked szabad teret? A szüleidnek milyen elvárásai voltak feléd, amit esetleg nem tudtál teljesíteni? Mennyire fejezték ki irántad a szeretetüket? Mit mondogattak gyakran veled kapcsolatban a szüleid, ami úgy megmaradt benned? Van-e testvéred? Hogyan viszonyultál a testvére(i)dhez? A szüleid összehasonlítgattak-e téged a testvéreddel? Mennyire hittek neked a szüleid, vagy adtak igazat, amikor valamilyen kérdés vagy probléma felmerült? Mennyire bíztak meg benned a szüleid? Gyerekkorodban is éreztél hasonló dolgokat magaddal kapcsoltban, mint, amiket most érzel? Hogyan fogalmaznád meg, hogy mik azok a dolgok, amik a pozitív önértékelésedet segítették gyerekkorodban? Anyai ölelés, szeretet? Apai dicséret, biztatás? Mik lehetnek ezek a pozitívumok?
4.A probléma, a személyiségfejlődésbeli elakadás (gondolok itt arra, hogy: „Én már túl vagyok a 20. életévemen, de még mindig nem sikerült elfogadnom magam...”), az önértékelési problémának lehet egy serdülőkorbeli gyökere is. Itt is meghatározóak a szüleid, de már sokkal inkább számít az, hogy az osztálytársaid, kortársaid, barátaid hogyan viszonyultak hozzád. Mennyire tudtál beilleszkedni? Volt-e, hogy kiközösítettek téged? Ha igen, miért közösítettek ki? Mennyire jártál társaságba? Voltak és vannak-e igazi barátaid? Őt hogyan viszonyulnak hozzád? Serdülőkorodban is érezted-e azokat magaddal kapcsoltban, amiket most érzel? Mik azok a dolgok, amik pozitívan hatottak az önértékelésedre a serdülőkorodban: szeretet, siker, elismerés, jóbarátok, jó kapcsolatok, valamiben kiemelkedő voltál...?
5.Nyilván serdülőkorában az ember elnyer egyfajta külsőt, ami serdülőkor végén nagyjából állandóvá válik . Írtad, hogy nem szereted azt ahogyan kinézel. Hogyan nézel ki? Mi zavar a külsődben? Hogyan hat ez a belsődre? Írj erről egy kicsit.
6. A serdülőkori kérdésekhez hasonlóan, mik azok amik a jelen életedben leginkább negatívan és leginkább pozitívan hatnak rád? Valóban nem tudnak téged elfogadni az emberek? Ha igen mit gondolsz miért nem tudnak? Azt írtad: „nem szeretem az életem történéseit” Mik azok amiket nem, szeretsz és miért? Lehet ezen változtatni? Milyen történeseket szeretsz az életedből? És milyeneket szeretnél a jövőben? Mi az ami időnként, legalább „felületesen” (ahogy írtad), segít talpra állni?
7.És hogy egy kicsit még mélyebbre ássunk: Milyen életfilozófiád van? Hívő vagy-e? Miben, kiben hiszel? Hogyan fogalmaznád meg: mi az életed értelme? Mi a célod az életben? Hogyan szeretnéd azt elérni?
Gondolom most kicsit soknak tűnnek ezek a kérdések. De nagyon fontos lenne, hogy ezekkel dolgozz magadban. És jót fog tenni, hogy amíg leírod a válaszokat, amelyeket fontosnak tartasz, addig is tisztulhat benned a kép magadat és a problémádat illetően. Én is reflektálok majd mindarra, amit leírsz, és aztán tudok csak konkrétabban segíteni abban, hogy hogyan lépj előre. Azután persze a lépés rajtad áll.
Remélem egy picit már a reflektálással és a kérdésfeltevéssel is segítettem.
Szeretettel várom a válaszod.
Ha úgy érzed, a beszélgetést folytathatjuk „privát üzemmódban”. Ahhoz létre kell hozz egy privát témakört, mondjuk lehet ugyanez a címe.
Sok erőt kívánok a belső munkálkodáshoz. Gondolok Rád!
Üdv:
Laci

Kedves László! Én már túl vagyok a 20. életévemen, de még mindig nem sikerült elfogadnom magam...(igazából már pszichológus...
Darkmoon
2013-02-12
Kedves László!
Én már túl vagyok a 20. életévemen, de még mindig nem sikerült elfogadnom magam...(igazából már pszichológusnál is voltam, aki egy teszt alapján megállapította, hogy önértékelési problémáim vannak, adott is tanácsokat, de úgy látszik nem használtak) Elég gyakran érzem magam reménytelennek az életemmel kapcsolatban és bár gyakran tudom, hogy min kellene változtatnom, nem érzek magamban erőt, kitartást, úgy érzem felesleges. Nem szeretem ahogy kinézek, ahogy mások viszonyulnak hozzám (amit szerintem gyakran rosszul ítélek meg, mindig úgy gondolom, h ellenségesek velem vagy nem vagyok nekik szimpatikus), nem szeretem az életem történéseit. Néha rám törnek pillanatok, mikor az egész világból, meg mindenből elegem van, aztán valahogy mindig "talpra állok", de csak felületesen, mert igazából nem érdekelnek a dolgok, amik körülöttem vannak, csak sodródom és tudom, h előbb-utóbb úgyis visszajönnek ezek a negatív gondolatok. Úgy érzem senki nem tud elfogadni, és segíteni, hogy megváltozzon a véleményem magamról és a világról, de leginkább én magamat nem tudom elfogadni. Szerintem ezért is vagyok zárkózott, pesszimista, önbizalom hiányos... Szeretnék valami hasznos tanácsot kérni, mit kellene tennem...

Hozzászólás hozzáadásához REGISZTRÁLJON vagy LÉPJEN BE rendszerünkbe
2018-04
Ke Sze Csü Szo Va
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30