A csongrádi fürdő története
Betűméret állítása:

A csongrádi fürdő története

Az 1950-es évek végén a helyi lakosok – főképp a nyári időszakot a Körös-toroknál eltöltő, úszni szerető – részéről felmerült az igény, hogy ne csak az 1-2 hónapjában lehessen ezen szenvedélyüknek hódolni, hanem az év többi részében is tudjanak sportolni. A Csongrád Városi Tanács a városközpontban lévő, az akkori Népkert területét jelölte ki a legideálisabb helyszínnek egy 50 méteres úszómedence megépítésére. 1959-ben a medence el is készült és birtokba vehették az úszni vágyók. A vízi sportok kedvelői Dr. Csongrádi József irányításával vették birtokba az uszodát. Versenyekre való felkészülés volt az elsődleges cél, de a helyi úszók a folyóvízhez voltak szokva, mivel a Tiszán tanultak meg úszni, sajnos nem a várt sikereket érték el a versenyeken. Ekkor kezdődött el a medencében Józsi bácsi által az úszásoktatás. Ekkor a medence töltése az udvaron fúrt hideg vizes kút vizével történt, a medence meszelt falú volt, a heti takarítást, fertőtlenítést meszeléssel oldották meg.

A hideg vízzel való feltöltés nem oldotta meg az egész éves üzemelést, így 1960-ban a területen mélyfúrással fúrtak egy melegvizes kutat, melynek vize 46 fokos volt és 1076 méterről gravitációs úton jutott a felszínre. Innentől ezt a vizet használták a medence töltésére, így a téliesebb hónapokban is lehetett használni.

Mivel bőven állt rendelkezésre melegvíz, megépítették a kültéri kerek medencét is, hogy ne csak az úszni tudók vehessék igénybe a fürdőt.

1962-ben elkészült a fő épület tisztasági fürdő jelleggel. Az aula két oldalán 5-5 kádas fürdőszoba került kialakításra, amire igen nagy igény mutatkozott, mert abban az időben még kevés helyi lakóház rendelkezett fürdőszobával. Hétvégén családok érkeztek, hogy igénybe vegyék a tisztasági fürdőt.

A főépületben kialakításra került a 35 m3-es középső medence, valamint egy hideg- és egy melegvizes medence. Itt voltak az öltözők, majd később egy gőzkamra és egy szauna.

A fürdőt rendszeresen használó lakosok egyre inkább érezték a melegvíz jótékony hatását, melyről orvosaiknak is beszámoltak.

Az 1970-es évek elején megépül a Dob u. felőli hosszú rész, ahol nyári öltözők, tusolók, valamint egy reumatológiai részleg kerül kialakításra Dr. Hüvelyes István szakmai irányításával. Súlyfürdő, masszázs, tangentor, szénsavkád, iszapkezelés várta a beutalt betegeket. Dr. Hüvelyes István és Dr. Vekerdy Sándor az akkori rendelő igazgatója indítványozták az Országos Tisztifőorvosi Hivatalnál, hogy a fürdőben használt vizet gyógyvízzé nyilvánítsák. Ez a betegvizsgálatok alátámasztásával 1976-ban meg is történt, 445/Gyf/1975. (Eü.K.1977.4) EüM számú közleményben jelent meg, hogy a fürdő jogosult a Gyógyfürdő név használatára, majd 1976-ban a melegvizes kút vizét gyógyvízzé nyilvánították. A Na- hidrogén-karbonátos vizet használták a medencék töltésére, majd később az épület fűtésére is. Az itt dolgozóknak vizsgát kellett tenni, fürdő kezelő munkakörben dolgoztak.

1980-ban megépült a Nagymedence és a főépület közötti részen a télen légtartós sátorral fedett Tanmedence, innentől kezdve a helyi iskolások szervezetten vették igénybe úszásoktatás céllal a fürdő szolgáltatásait. Felfejlődött az úszó-és a vízilabda sport, a helyi TBV támogatásával megalakult az úszó- és vízilabda szakosztály. Versenyeket, mérkőzéseket rendeztek.

A 80-as évek végén megépült a gyermek pancsoló medence, így a család valamennyi tagja megtalálta a szabadidő eltöltési lehetőségét.

A fürdő területén üzemelő gyógyvizes kút hozama a 90-es évek elején észrevehetően lecsökken, a medencék vízellátását és az épület fűtését nem tudta 100%-ban ellátni, így szükségessé vált a kút felújítása. Ez 1996-ban történt meg, a kút hozama újra a megfelelő szintet érte el.

A jogszabályi változásokhoz alkalmazkodva 2002-ben a Nagymedence vízforgató berendezéssel lett ellátva.

Szintén ebben az évben PHARE pályázat segítségével a gyógyászati részleg került átalakításra és részleges felújításra, új gyógyászati gépek kerültek beszerzésre.

A régi szauna kiégett, új, két kabinos finn szauna került kialakításra.

Az évek folyamán többször került sor egy- egy rész felújítására, renoválására( pancsoló újra burkolása, kerekmedence fóliázása, nagymedence festése stb.), de ezek mindig csak az éppen legsürgősebben elvégzendő és a hatóságok által előírt jogszabályoknak történő megfelelés végett lettek elvégezve.

2009- ben az OTH kötelezett minden fürdőt, aki gyógyvizet használ, és a minősítést 2000 előtt szerezte meg a kútra, hogy újra be kell vizsgáltatni a kutak vizét, az Eu-s szabványok értelmében.

Ekkor jött a szomorú hír, hogy a jelen jogszabályok értelmében a melegvizes kút vize nem fele meg a gyógyvíz kategóriának. 1976-ban még minden olyan víz, amely 25 foknál magasabb hőmérséklettel bírt és orvosi vizsgálatokkal igazolható volt, hogy egyes reumatikus betegségeknél hatásos, megkapta a gyógyvíz elnevezést. Jelenleg a jogszabály azt mondja ki, hogy az a víz tekinthető gyógyvíznek , amelynek az összes oldott ásványi anyag tartalma meghaladja az 1000mg/l-t, és komoly orvosi vizsgálatokkal igazolt a gyógyhatása. Sajnos ebbe a kategóriába nem fért bele ennek a kútnak a vize ( 648mg/l az összes oldott ásványi anyag tartalma), így a gyógyvíz elnevezés visszavonásra került. Ezáltal veszélyben forgott a Gyógyfürdő elnevezés is, hiszen gyógyvíz nélkül csak úgy jogosult egy fürdő a gyógyfürdő elnevezésre, ha valamilyen természeti gyógy tényezőt is bevezet gyógyászati szolgáltatásai közé. Ekkor kezdtük el használni a hévizi gyógyiszapot gyógyászait kezelésekre.

Felmerült az ötlet, hogy a bökényi városrészben lévő termálkút vizét gyógyvízzé kellene nyilváníttatni, melyhez az alkotóelemek megfelelővé tennék (1380mg/l), csak az orvosi vizsgálatok alátámasztása szükséges. Ezek meg is történtek, így 2014- ben megkapta a „csongrádi gyógyvíz „ elnevezést, mivel a geotermikus rendszer városi kialakítása során nyilvánvalóvá vált, hogy ennek a kútnak a vizét a Fürdő, mint végfelhasználó fogja hasznosítani.

Kategória: Szabadidő

2018-02
Ke Sze Csü Szo Va
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728