2016 kihívásai Újkígyóson
Betűméret állítása:

2016 kihívásai Újkígyóson

 

A városvezetőt a többi között az idei esztendőben megvalósult fejlesztésekről és a jövőbeli tervekről is faggattuk. Az eltelt évben mintegy 850 millió forint értékű beruházás valósult meg a városban, az eltelt nyolc évet alapul véve pedig már több mint 2 milliárd forintról beszélhetünk. Mindent egybevetve nagyon sok olyan projekt volt, melyek idén fejeződtek be – ismertette Szebellédi Zoltán azon kérdésre, hogy 2015-ben mik voltak a büszkeségre okot adó történések.

Hozzátette: egy épületenergetikai pályázat keretében kilenc ingatlant modernizáltak, így már minden, funkcióval bíró önkormányzati épületet, ha nem is teljes körűen, de legalább részben korszerűsíthettek. Ez a költségcsökkentésre irányuló tervezet 250 millió forintos értéket képviselt, s például az iskolát, a tornacsarnokot, a városházát, a művelődési házat, az önkormányzati konyhát, a könyvtárat és az egyik óvodát is érintette.

A takarékosabb üzemeltetést célozta meg az projekt is, melynek keretében a városházára és az iskolára összesen 57 kW teljesítményű napelem-rendszert telepítettek. – Igazán hosszú ideje húzódott már az ivóvízminőség-javító program megvalósítása, amit Medgyesegyházával közösen hajtottunk végre, s az értéke meghaladta a 350 millió forintot – ismertette. Kiemelte, mindkét településen saját vízbázisból kiemelt vizet tisztítanak meg, ehhez a többi között három új kutat kellett fúrniuk.

A Cz. Kiss Rendezvényház felújításának első üteme is 2015-ben valósult meg, mintegy 62,5 millió forint értékben. Ez utóbbi tervezetet is pályázati forrásból finanszírozták, bár ez esetben a támogatási intenzitás 90 százalékos, míg a többi esetben 100 százalékos volt. Szebellédi Zoltán hozzátette, a második ütem megvalósítását 2016-ra tervezik.

Ha már a rendezvényház szóba került, akkor mindenképpen érdemes azt is megemlíteni, hogy december 10-én Újkígyóson járt az olasz nagykövet, méghozzá azzal a nem titkolt szándékkal, hogy előzetesen a gazdasági együttműködés lehetőségeit térképezze fel. Fontos momentum, hogy a polgármester – ezt a nem kis erőfeszítést igénylő – találkozót kora tavasz óta, vagyis nagyjából kilenc hónapja kezdte el szervezni.

Maria Assunta Accili hivatalos látogatása mellett az is nagy eredménynek tekinthető, hogy a gazdasági együttműködési lehetőségek részletezését megcélzó megbeszélésen Gajda Róbert kormánymegbízott, Zalai Mihály megyei közgyűlési elnök és Vantara Gyula országgyűlési képviselő is tiszteletét tette.

A megbeszélés szereplői hitet tettek amellett, minden követ megmozgatnak annak érdekében, hogy elősegítsék a közeledést és a gazdasági potenciálok kiaknázását. Mint a polgármester fogalmazott, ismertette a gazdasági előnyöket és nehézségeket is, szóba került a jó minőségű föld, de megemlítette a munkanélküliséget, a lakosság elöregedését és a fiatalok elvándorlását is.

Csak összehasonlításként, Újkígyóson az iparűzési adóbevételt (IPA) idén 44-45 millió forintra tervezték, míg a megyeszékhely esetében az ebből az adónemből becsülhető bevétel – a korábbi adatokból kiindulva – nagyságrendileg 3 milliárd forintra tehető. A település adórendeletét egyébiránt novemberben módosították, ami az IPA emelését, a magánszemélyek kommunális adójának módosítását és az IFA-t, vagyis az idegenforgalmi adót is érintette.

Szebellédi Zoltán hangsúlyozta, az önkormányzat hagyományosan jó kapcsolatot ápol a helyi civil szervezetekkel és sportegyesületekkel. Ezen együttműködés keretében közös projektekben vesznek részt, de például elősegítik a TAO-hoz kapcsolódó támogatások sportegyesületekhez való becsatornázását. Az ilyen jellegű források bevonása tette lehetővé a sportcsarnok és a futballpálya megújítását is.

A Belügyminisztérium kerete a kamerarendszer bővítését tette lehetővé – fűzte hozzá, megemlítve, hogy ez a közel 9 millió forint értékű fejlesztés jelentősen javíthatja a lakosság biztonságérzetét. A városvezető a felsorolásban a Hungarikum-pályázatot is megemlítette, s mint fogalmazott: ezen a területen Újkígyós az egyik legaktívabb település, s általában nyerni is szoktak.

A terveket részletezve a szociális földprogram adta lehetőségek is felmerültek, de az is szóba került, hogy már megkezdődött annak a kezdeményezésnek a megvalósítása, ami egy őshonos gyümölcsös létrehozását célozza meg. Mint a polgármester megfogalmazta, az ismeretek bővítése érdekében több tanulmányúton vettek részt, hiszen a mezőgazdasági termelést, a gazdálkodást elősegítő tervezetek a történeti hagyományokból adódóan előnyt élveznek.

A közel egyórás interjú alatt azt is megtudtuk, hogy a polgármestert igen foglalkoztatja például a geotermikus erőforrások hasznosításának a kérdésköre és a turizmusban rejlő lehetőségek minél hatékonyabb kiaknázása, de a tervek között szerepel egy ipari park kialakítása is, erre azonban még forrást szükséges találni.

Szebellédi Zoltán azt is hangsúlyos elemnek tekinti, hogy az általa vezetett, mondhatni menedzselt település nem adósodott el, s ennek megfelelően mintegy 169 millió forint értékű külön kormányzati forrásra számíthatnak, amit az előírások szerint 2018 augusztusáig el is kell költeniük. Mint megfogalmazta, nem fogják a kitűzött határidőig húzni, hiszen már 2016-ban is számos helye van a pénznek.

A többi között ebből a forrásból valósulhat meg a rendezvényház korszerűsítésének második üteme vagy éppen az önkormányzati konyha tetőszerkezetének cseréje, de az útépítési, útrekonstrukciós feladatok is ide sorolhatóak, továbbá az idősek otthonának rendbetétele is ide tartozik… És így tovább.

Abban bizonyosak vagyunk, hogy a tervek, célok, elképzelések címszó alatti gondolatsorok egy tízszer ekkora terjedelmű cikket is meg tudnának tölteni, s az is világosan látszik, hogy a 2016-os esztendő sem fog eseménytelenül telni Újkígyóson.

 


2018-02
Ke Sze Csü Szo Va
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728