A szatymazi barack története
Betűméret állítása:

A szatymazi barack története

A jellegzetes szatymazi őszibarack a Duna-Tisza közének az országhatárhoz és a Tiszához csatlakozó délkeleti szögletében terem
A hazai piacokra erről a tájról szállítják legkorábban (június végén) az őszibarackot.

A botanikai őszibarackfaj (Prunus persica L., Batsch 1801; syn.: Persica vulgaris Mill., 1768) minden formája és kultúrváltozata megtalálható a szatymazi termőtájban. Legelterjedtebbek és legrégebben termesztettek a molyhos felületű és elsősorban fehér húsú fajták (Győztes, Hegyi korai, Szatymazi győztes, Ford, Champion, Szöghi duránci), de vannak sárga húsú (Glória Red, Aranycsillag, Bársonypír, Elberta, Szegedi arany) és sima héjú (nektarin) fajták is. A korai fajták (július végéig érők) duránciak (maghoz kötött húsúak), a későbbiek zömmel magvaválók.

A szatymazi őszibarackfajták érése június utolsó dekádjától szeptember végéig tart. Mintegy három évtizede jelentős fajtaváltás van folyamatban. A sárga húsú fajták előretörése és a nektarinok elterjedése tapasztalható. A szatymazi őszibarack beltartalmi mutatói: szárazanyag 11-17%25, cukor 2,5%25, refrakció 10-13%25, sav 0,6-0,8%25, C-vitamin 3 mg%25 körül.

A homoki szőlőkben a XVIII. század végétől ültettek gyümölcsfákat. Szeged környékéről már a korabeli híradások megállapították, hogy gyümölcsben a határ mind mennyiségét tekintve, mind minőségét illetően igen gazdag volt. Cseresznye, kajszibarack és főleg őszibarack díszlett ezen a vidéken. Az 1850-es években Szeged városa a Hattyas-dűlőben faiskolát létesített, ahol a futóhomok megkötésére szánt facsemetéket nevelték. Mind a homokmegkötés, mind a facsemete-iskolák alapítása ebben az időben országos mozgalom volt, külön országgyűlési határozatok foglalkoztak ezzel a kérdéskörrel. A gyümölcsfák telepítését az Alföldön kialakult, speciális, kétszintes termesztés is indokolta. Ez azt jelentette, hogy a szőlők felett gyümölcsfákat termesztettek.

1872-ben a hattyasi faiskolában több ezer gyümölcsfacsemetét neveltek. A törvényhatóság kötelezővé tette a gyümölcsfák gondozását és a fákat károsító hernyók irtását. A szegedi gyümölcs, elsősorban a híres őszibarack, már hírnevet szerzett a vidéknek, de az élelmes kecskeméti kofák felvásárolták a termékeket, és sokszor mint kecskemétit adták tovább. A helyi lap cikkírója 1876-ban dicsérte a szegedi gyümölcstermesztést, de keserűen állapította meg: ".Kecskemét üzérszelleme nagy zajt csinál gyümölcsproduktumaival, pedig ha tudjuk, hogy Kecskemét korántsem tud oly nemesített finom fajú gyümölcsöt előállítani, mint Szeged, ha tudjuk, hogy Kecskemét gyümölcsei legnagyobbrészt - a finomabb fajokat értve - Szegedről kerülnek ki: csak magunkat okolhatjuk, ha nemesebb gyümölcseink fölött Kecskemét kofálkodása győzedelmeskedni képes." (Szegedi Híradó, 1876. február 9.)

Ebben az időben Szeged határában voltak a legnagyobb szőlő- és gyümölcsterületek. Az első Rácz Ferenc-féle gyümölcsfaiskolát az 1880-as évek közepén létesítették Újszegeden. Ez a faiskola hamarosan megszűnt, és helyette Váhli József fő reálgimnáziumi tanár, valamint Szöghi József létesített kertészetet és új faiskolát. Szöghi József nemesítette ki azt a duránci őszibarackfajtát (Szöghi duránci), ami a helyi őszibarack-termesztésben széles körben elterjedt.

1889-ben alapította meg faiskolai vállalkozását Horváth István, akinek már az első világháború előtt 15-18 hektár kiterjedésű gyümölcsfa-csemete-iskolája volt, és külföldre is szállított csemetéket.

Ebben az időszakban további 15-20 faiskola létesült, amelyek az országos igények mellett Ausztriába, Dél-Németországba, Lengyelországba is exportáltak gyümölcsfacsemetét. 1900-ban Átokházán, a Bilisics-tó mellett, Szeged város földjeiből közel 6 hektárt jelöltek ki városi gyümölcsfaiskola részére.

1894-ben a Szegedi Gazdasági Egyesület gyümölcskiállításán a Szatymazi Gazdakör elnöke, Barcsay Károly gyógyszerész, valamint Szöghi József őszibarack-nemesítő is elismerést aratott. A szatymazi gazdák a párizsi világkiállítást is megjárták. Frank István szatymazi kisparaszt szárazságtűrő, a homoktalajon is jól termő őszibarackfajtát hozott haza. Munkássága példaértékű volt, gazdasága a "Minta Frank" nevet kapta a gazdáktól.

1895-ig a filoxéra pusztítása miatt a korábban értéktelen homokterületek felértékelődtek, jelentős szőlő- és gyümölcstelepítések indultak be Kecskemét környékén, ennek ellenére a híres őszibarackból Szeged közel kétszeres mennyiséget termesztett és juttatott el a bel- és külföldi piacokra, mint Kecskemét.

A szegedi nagyobb termelés ellenére a gyümölcskereskedelem nem fejlődött olyan magas szintre, mint Kecskeméten, ahonnan Budapest piacait is rendszeresen ellátták. A szegedi felsőtanyai gyümölcstermés nagy részét a kecskemétiek vásárolták fel, az alsótanyaiak pedig a bácskai, bánáti feketeföldi településekre szállítottak gyümölcsöt, ahol gabonáért cserélték el. A szegedi gyümölcstermés egy részét így nem helyben értékesítették, hanem a termelők más piacokon adták el.

A szeged-szatymazi őszibaracktermő táj a kedvező termőhelyi adottságok miatt a XX. században fogalommá vált. A hírnév megalapozásában kiemelkedő szerepe volt Kamenszky Bélának, aki 1927-ben került Szatymazra egy mintaintézménynek szánt, akkor szerveződő gazdasági iskola élére. 1928-tól 1949-ig volt az iskola igazgatója, mely 20 hektáros tanüzemmel is rendelkezett. Kamenszky felismerte, hogy ez a táj és az őszibarack összetartoznak. Tevékenysége nyomán a környék kistermelői is megtanulták az alapvető fogásokat, megismerték a fajtákat, és rájöttek, hogy az őszibarackból virágzó életet lehet teremteni ott, ahol a keveset termő rozs még a megélhetést sem biztosította. A gazdasági iskola megszűnte után tanfolyamokon folytatta a továbbképzést, ennek eredményeként mintegy 400 arany- és ezüstkalászos gazdával dicsekedhetett a község. Kamenszky a termelés fejlesztését és az értékesítést is megszervezte, gyümölcstermesztési ankétokat és kiállításokat rendezett. Az 1960-as években megindult az export. Frankfurtban így reklámozták e vidék termékét: "A mézédes, magyar, szatymazi őszibarack."

A szatymazi őszibarack elsősorban friss étkezési felhasználásra kerül. A termelők mindenkor a saját szükségletükön felüli mennyiséget a közeli (Szeged) és a távolabbi (Budapest, Miskolc, valamint külföldi) piacokon értékesítették. A konzervipar hasznosítja a túlérett és méret alatti gyümölcsöt, elsősorban az újabban elterjedt rostos gyümölcslé gyártására. A gyümölcs márkázásával, hazai és külföldi népszerűsítésével, valamint a termelők érdekképviseletével és szervezésével a Dél-alföldi Őszibarack-termesztők Szövetkezete foglalkozik.

A szatymazi őszibarackot vadőszibarack magoncokra szemzett, katlan koronájú fákon termelik. A felül nyitott koronának többféle változatával is találkozhatunk, egészen a nagyon magas és szinte gömbszerűen záródó formákig. A tájra leginkább jellemző azonban a lapos tányérkorona (id. Szél István szatymazi főkertész nevéhez fűződik), amely a besugárzott és a visszavert fényt egyaránt jól hasznosítja. Alacsony lévén könnyen kezelhető, szüretelhető. Legújabban a vegetatív szaporítású barack-mandula hibrid (GF 677) alanyokat tenyészedényekben előnevelve és a kívánt fajtával beszemezve telepítik.

A szatymazi őszibarackot termelő tájban mindig a kisebb méretű családi gazdaságok voltak a jellemzőek. Ez fennmaradt a nagyüzemi átszervezés időszakában is. Nagyobb ültetvényekben, monokultúrákban termesztik az őszibarackot. A kertekben és kisebb üzemekben zöldségköztest is találunk. Az egykor általános szőlővel köztes, kétszintes termesztés csak a házi kertekben maradt fenn. Újabban bevezették - és egyre inkább terjedőben van - a szatymazi eredetre utaló, márkajelzéssel ellátott, fészkes tálcabetétű hullámpapír kartondoboz használatát.

Az ezen a tájon élő emberek szorosan kötődnek az őszibarackhoz, ez megélhetésük alapja. Mindig kezdeményeztek, és fogékonyak voltak az újra. Nem véletlen, hogy a magyar nemesítésű őszibarackfajták zöme itt született. (Szöghi József: 1883 - Szöghi duránci; Tóth Pál: 1929 - Aranycsillag, 1930 - Bársonypír, 1980 - Glória Red; Bódi József és Foki István: 1970 - Szegedi arany).

A gazdák újabban az észak-olaszországi és Ravenna környéki őszibarack-termesztőkkel építettek ki jó szakmai kapcsolatokat.

A termőtájon és a csatlakozó szomszédos településeken mintegy 2000 hektár körüli őszibarack-ültetvény található, évjáratonként 10-20 ezer tonna terméstömeggel.

Kategória: Zöld hírek

2018-02
Ke Sze Csü Szo Va
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728