Véget ért Sándorfalva és Szatymaz közös szennyvízberuházása
Betűméret állítása:

Véget ért Sándorfalva és Szatymaz közös szennyvízberuházása

A fejlesztéshez a két település 4,555 milliárd forintos uniós és költségvetési támogatást kapott. A beruházáshoz az önkormányzatok mellett azonban jelentős összeggel járultak hozzá a helyi lakosok is.

Befejeződött Sándorfalva és Szatymaz közös szennyvízberuházása, a két Csongrád megyei településen uniós támogatással mintegy 5 milliárd forintból épült csatornahálózat és korszerű tisztítótelep.

Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár a szerdai átadóünnepségen úgy fogalmazott, bár a csatornahálózat, a szennyvíztisztító-telep építése nem olyan látványos fejlesztés, mint a településközpont vagy az iskola felújítása, mégis egyike a legfontosabb beruházásoknak.

Az elmúlt években címzett és céltámogatásokból, majd uniós forrásokból 940 szennyvíztisztító-telep épült országszerte. Ezekben évente mintegy 2 millió tonna szennyvíziszap keletkezik. A következő feladat ennek kezelése és megfelelő felhasználása lesz - közölte az államtitkár.

A politikus kifejtette a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban 1120 milliárd forint áll rendelkezésre az ivóvízminőség-javítással és a szennyvízkezeléssel kapcsolatos beruházásokra.

Gajdosné Pataki Zsuzsanna (független) Sándorfalva polgármestere elmondta, a fejlesztéshez a két település 4,555 milliárd forintos uniós és költségvetési támogatást kapott. A beruházáshoz az önkormányzatok mellett azonban jelentős összeggel járultak hozzá a helyi lakosok is.

A 2011-ben indult beruházás során 59 kilométeres gravitációs gerinccsatornát és 44 kilométernyi bekötőcsatornát fektetett le az EuroAszfalt Kft., a Pannon Nívó Zrt. és a Probart Kft. alkotta kivitelező konzorcium. Tizenhét nagyátemelőt alakítottak ki, a két település között félúton pedig biológiai szennyvíztisztító telep épül.

A csatornahálózat műszaki átadása már 2014 nyarán megtörtént. A tisztítótelep próbaüzeme pedig idén januárban sikeresen befejeződött. A vízjogi üzemelési engedély megszerzése viszont még zajlik.

A beruházás a két településen 13 ezer embert érint, Sándorfalván 2900, Szatymazon 900 háztartás kötött rá a hálózatra, ez 85 százalékos arányt jelent, ez lehetővé teszi a két település körüli páratlan természeti értékek megóvását - tudatta a polgármester.


2018-02
Ke Sze Csü Szo Va
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728